Campari - Gyomorkeserű Bitter 0,7L

  4.02 / 5.0 (212 szavazat alapján)

Campari Bitter gyomorkeserű Vermut 0,7 liter 25% 

    
A Campari a világ leghíresebb keserűlikőrje (bitter), melyet alkoholból, valamint gyógynövények és gyümölcsök (pl. keserűnarancs) kivonatából készítenek. Jellegzetes keserű íze és sötétvörös színe van, alkoholfokát a célországtól függően állítják be 20,5% és 28% között (Magyarországon 25%). Általában koktélösszetevőként használják szódavízzel, borral, vagy citrusfélék, például narancs vagy citrom levével.

A Camparit Magyarországon sokszor tévesen a vermutok közé sorolják, melyek azonban borból készülnek, alacsonyabb az alkoholtartalmuk, és legtöbbször az ízük is kevésbé keserű.

A Campari története 1860-ban kezdődött, ekkor találta ki receptjét Gaspare Campari az olaszországi Novarában. A recept titkos, és a gyártó elmondása szerint 1860 óta nem változott.

A Campari első üzeme 1904-ben nyílt Sesto San Giovanniban, Milánótól nem messze. Az italt árusító bároktól megkövetelte a Campari Bitters tábla elhelyezését. Gaspare fia, Davide Campari igazgatósága alatt az italt exportálni kezdték, először a Francia Riviéra szívében fekvő Nizzába, majd a tengerentúlra. A Camparit ma 190 országban árusítják.

A Campari pótolhatatlan összetevője az olyan klasszikus koktéloknak, mint a Negroni, a Garibaldi, vagy az Americano.


Értesítsünk ha lesz akciós
Campari vermut, bitter vagy új termékkel lépnek piacra?

Hibás vagy üres e-mail cím, próbáld újra
Hibás vagy üres név, próbáld újra

Fogyasztói árak:

Bolt neve
A termék ára
Szállítás

Vitexim

Boltban a termék neve: Campari 0,7l 25%
Szállítási idő: 1 munkanap
Szállítás költsége: 1490 Ft
Szállítási idő: 1 munkanap
Szállítás költsége: 1490 Ft

WhiskyNet

Boltban a termék neve: Campari (0,7L / 25%)
Szállítási idő: 3 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft
Szállítási idő: 3 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft

Goodspirit

Boltban a termék neve: Campari (0,7L / 25%)
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft

Mr Alkohol

Boltban a termék neve: Campari 0,7l 25%
Szállítási idő: 1 nap
Szállítás költsége: 1690
Szállítási idő: 1 nap
Szállítás költsége: 1690

Penta-Drink

Boltban a termék neve: CAMPARI BITTER 0.7L 25%
Szállítási idő: 1-2 munkanap
Szállítás költsége: 1990 Ft
Szállítási idő: 1-2 munkanap
Szállítás költsége: 1990 Ft

Italvadász

Boltban a termék neve: Campari Bitter keserűlikőr 0,7l 25%
Szállítási idő: 1 munkanap
Szállítás költsége: 1390 Ft
Szállítási idő: 1 munkanap
Szállítás költsége: 1390 Ft

Italszakértő

Boltban a termék neve: Campari 0,7l Aperitif [25%]
Szállítási idő: 2-4 munkanap
Szállítás költsége: 1590 Ft
Szállítási idő: 2-4 munkanap
Szállítás költsége: 1590 Ft

PiaOlcsón

Boltban a termék neve: Campari Bitter 0,7 25%
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1690 Ft
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1690 Ft

Italcenter

Boltban a termék neve: Campari Bitter 0,7 25%
Szállítási idő: 4-8 munkanap
Szállítás költsége: 50.000 Ft felett ingyenes
Szállítási idő: 4-8 munkanap
Szállítás költsége: 50.000 Ft felett ingyenes

Megjelennél ital termékeddel az oldalon?

2 hónapos díjmentes megjelenés az italkereső oldalon

Próbáld ki ingyenesen 2 hónapig és növeld online eladásaid. Nincs hűségidő, nincs kötelezettség.

A termék árának változása az elmúlt 3 hónapban


Hozzászólások száma: 0

    Még nincs hozzászólás, legyél TE az első aki hozzászól a(z) Campari - Gyomorkeserű Bitter 0,7L termékhez!

    Mikor kóstoltad először? Mikor kóstoltad először?
    vagy
    Milyen emléked fűződik hozzá? Milyen emléked fűződik hozzá?
    vagy
    Mivel, hogy érdemes inni? Mivel, hogy érdemes inni?

Én is hozzászólok


Üres név mező, próbáld újra
Hibás vagy üres e-mail cím, próbáld újra
20 karaktert azért csak ki kéne préselni magadból :)

Campari termékek

Összes Campari Vermut, bitter megtekintése

Vermut, bitter termékek

Összes Vermut, bitter megtekintése

Mások ezeket is megnézték

Árak megtekintése