10 dolog, amit ki kell próbálnod Dubajban

10 dolog, amit ki kell próbálnod Dubajban

3 teljes napot töltöttem Dubajban, az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városában, azonban viszonylag hamar rá kellett döbbennem: az itt élők nem ismernek lehetetlent. Például lazán kialakítanak a sivatag közepén egy gigantikus virágoskertet. Jól olvasod, ráadásul mindezt 72 ezer négyzetméteren, és mintegy 150 millió virággal. A Miracle Gardent (Csodakert) még 2013-ban, stílusosan Valentin-napon adták át. November közepétől május közepéig, vagyis a szezonban csekkolhatod le 50 dirhamért cserébe (kb. 3800 Ft), viszont kizárt, hogy évről évre ugyanaz a látvány fogadjon. A Csodakert koncepcióját ugyanis minden évben újragondolják. (De pont ez teszi Dubajt azzá, ami: egy folyamatosan épülő, bővülő hellyé, ami nem engedi, hogy megund.) Ha pedig rápihennél a gigantikus macska- vagy Disney szobrokba ültetett virágok látványára, bújj el hűsölni a kert szélében kialakított lugasba, vagy lazulj a függőhinták egyikén. Ja, és nem mellesleg innen lőheted a legjobb képeket a kert egyik fő látványosságáról, a virágokkal beültetett repülőgépről. Irány a beach! A La Mer Beach a kedvenced lesz, ha hozzám hasonlóan bírod a lounge hangulatot és a pálmafákat. A város egyik legkedveltebb strand negyede igazi turista paradicsom, és a 130 étteremnek, üzletnek és kávézónak köszönhetően képtelenség, hogy úgy érezd magad, mintha egy lakatlan szigeten lennél. Pláne azért, mert a strand területén alig egy éve kialakítottak egy meglehetősen pici, de annál izgalmasabb víziparkot. Tehát ha megunod a homokot és a tengert (ehhez 4-5 órának biztosan el kell telnie), 125 dirhamért (kb. 9600 Ft) cserébe egész nap lubickolhatsz a Laguna Waterparkban. Ha mégsem töltenél itt egy egész napot, segítünk, miket próbálj ki feltétlenül! A legtutibb medence: Személyes kedvencem a lazy river. Itt ugyanis nincs más dolgod, csak megtalálni a legkényelmesebb pózt a gumifánkodban, és hagyni, hogy magával sodorjon az áramlat – és persze kizökkentsem útközben néhány vicces vízi meglepetés (szándékosan nem spoilerezek, de imádni fogod!). Itt készül a legtutibb kép: Az év Insta-fotójára pályázol? Csekkolj be az Infinity Poolba, ahol a legjobb panoráma nyílik a tengerre. Viszont ne lepődj meg, ha a háttérben bevillan majd néhány daru, Dubaj ugyanis (de ezt gyorsan megszokod) sosem áll le az építkezésekkel. A legizgalmasabb csúszda: Fontos, hogy ne egy falatnyi bikiniben vágj neki a Mantának, a park egyik legizgalmasabb, de még bevállalható csúszdájának – akár 3 barátnőddel együtt. A pálya egy része fedett, így menet közben fogalmatok sem lesz róla, merre tartotok és milyen éles kanyarok várnak rátok. Amikor viszont újra képbe kerültük, több méter magasból zuhantok egyenesen a célig. Miután kipancsoltad magad, szánj rá 60 percet, hogy egy hangulatos hajótúrán fedezd fel a várost. A Yellow Boat Tour talán nem tartozik a legolcsóbb programok közé, de ha ügyesen időzítesz, akkor 157 dirhamért (kb. 12.000 Ft) fényes nappal és este is képet kaphatsz a Marina öbölről, az ötcsillagos szállodákról, és a felhőkarcolókról. De a nyílt vízre hajózva megnézheted Dubaj egyik vadiúj látványosságát, a Jumeirach beach partján kialakított Bluewaters-szigetet és az ikonikus Dubai Eye-t is, ami jelenleg a világ legnagyobb óriáskereke. Előre szólok, hogy felesleges szelfikkel ügyeskedned és megtalálni a legszuperebb higlightokat a háttérben, a guide ugyanis a leglátványosabb helyeken áll meg, és készít rólad fotókat. Luxus vs. óváros Egyébként érdemes teljesen külön napot szentelned a vizes programokra és a város legextrémebb részének felfedezésére. A Dubai Mall és a Burj Khalifa például egymás mellett vannak, így adott, hogy ugyanazon a napon hódítsd meg őket. Előbbi a világ legnagyobb bevásárlóközpontja a maga 1200 üzletével. Itt tényleg nincs olyan Márka, amit ne találhatnál meg a fast fashion ruháktól kezdve a luxusbrandekig, a shopping túrádnak egyedül a bankkártyád szabhat határt. Inkább az elérhető cuccokra szavazol? Akkor feltétlenül nézz be a pláza könyvesboltjaiba, ugyanis meglepően jó áron csíphetsz el angol nyelvű kincseket. (Stephen King AZ című könyvét például kb. 3000 Ft-nak megfelelő összegért szerezheted be, itthon ugyanez nagyjából 7000 Ft). És persze ki ne hagyd a 3. emeleten kialakított, 10 millió literes Dubai Aquariumot, amiben (kapaszkodj) 33 ezer vízi állat él. A világ egyik legnagyobb akváriumában még homoki tigris-cápát is láthatsz. Ráadásul ahhoz, hogy „találkozz” vele, ki sem kell fizetned az 1200 forintnak megfelelő beugrót. (Oké, ezért az összegért cserébe végigsétálhatsz egy 48 méteres vízi alagút alatt, de enélkül is bőven kapsz a látványból). Részemről a belépő árát inkább kávéba fektettem, ami, mint később kiderült, a legjobb döntés volt: a bevásárlóközpont 1 millió négyzetméteres területe ugyanis elég nagy ahhoz, hogy órákig kalandozz benne. Na de mutass még egy olyan plázát, amiből átjáró vezet a világ legmagasabb épületébe, a Burj Khalifába, ami abszolút csúcstartó a maga 828 méteres magasságával és 160 emeletével. Miután jegyet váltottunk, meg sem álltunk a 124. emeletig – természetesen lifttel utaztunk, szó szerint, az egy perces menetidő ugyanis leginkább egy felszállásra emlékeztetett. A panoráma még a hosszú percekig tartó sorban állásért is kárpótol. Elképesztő, mennyit jelent egyetlen emeletnyi különbség: miután kigyönyörködted magad a 124. emeleten, mindenképpen sétálj fel a lépcsőn, mert magasan a 125-en vár Dubaj legjobb fotó spotja – csak keresd meg a Dubai Fountaint, a világ legnagyobb szökőkútját (20 mérföldről is látható, tehát azonnal kiszúrod majd). Extra-tipp! Rengeteget spórolhatsz, ha 08:30 és 14.30 között csekkolsz be (141 dirham, kb. 10.100 Ft), a fő időben (15:00-tól 18:30-ig) ugyanis jelentősen drágább a jegy (216 dirham, kb. 17.000 Ft). Miután úgy érezheted, hogy eleget láttál a felhőkarcolókból, irány Dubai óvárosa, az Al Fahidi-negyed, másik nevén Bastakiya. A város szupermodern és luxus arca után kifejezetten jól fog esni belevetni magad a skanzen városrészbe. Megéheztél? Ha nem csak jóllaknál, de egy adag kulturális fröccs is jólesne, irány az SMCCU (Sheikh Mohammed Center for Cultural Understanding). Itt ugyanis megismerkedhetsz a tradicionális ételekkel, ebéd közben pedig minden egyes kérdésedre választ kaphatsz az ott dolgozó helyiektől. Én például nagyon kíváncsi voltam, mik az itteni nők kedvenc beauty-cucc beszerző helyei (Sephora, Lancome, Urban Decay), vagy náluk is ugyanolyan menőnek számítanak-e a sheet maskok (igen!). Ha már óváros, akkor ebéd után kötelező megnézned a fűszer- és az aranybazárt, még akkor is, ha az alkudozás nem az erősséged. De jobb, ha előre felkészülsz rá: az árak nincsenek feltüntetve, sőt még csak fix árról sem beszélhetünk, minden szerzeményedért meg kell küzdened – persze csak szóban. Hogyan jutsz át ide? Mindössze 1 dirhamért (75 Ft) cserébe kipróbálhatod az Abrát, amit a helyiek is előszeretettel használnak arra, hogy átkeljenek a folyó egyik partjáról a másikra. Extra tipp: Ötleted sincs, milyen szuveníreket vihetnél haza a bazárokból és ezeknek mennyi a reális ára? Tevetejcsokiból (az olcsóbb típus már 10 dirhamért – kb. 800 Ft – a tiéd lehet) mindenképpen érdemes beszerezni, és ha nincs kedved egyenként összeállítani a saját fűszercsomagodat, 100 dirhamért (kb. 8000 Ft) cserébe egy egész nagy kiszerelést vásárolhatsz. És persze jolly-joker finomság a töltött datolya (nekem a pisztáciával töltött lett a kedvencem), amit már 15 dirhamtól (kb. 1200 Ft) beszerezhetsz. Bírod az extrém dolgokat? Nap végén (lehetőleg hétköznap) mindenképpen csekkolj be a Global Village-be, ami első ránézésre olyan, mint Disneyland vagy egy hatalmas filmes díszlet. Vidámpark helyett viszont a világ országaira jellemző termékek és ételek közül válogathatsz, szóval a belépőjegy ára mellett (15 dirham, kb. 1200 Ft) érdemes extra költőpénzben gondolkodnod. A hely egyébként azért is extrém, mert nem egy szimpla turistalátványosságnak álmodták meg: évről-évre újragondolják és -építik az egészet, hogy a helyiek számára is izgalmas legyen. Mikor és hol készítheted a legjobb fotókat? Ha az Instád hemzseg a színes, vibráló képektől, akkor az esti órákban lőhetsz igazán látványos fotókat a kivilágított a Big Ben-Colosseum-Szabadság-szobor mini-másolatokról, közvetlenül a bejárat előtt – filterre biztosan nem lesz szükséged.

Forrás: Cosmopolitan | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink