
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Idén 121 magyar borászat 888 bormintáját értékelik a CBA 11. országos borversenyén. Ebben az évben először a Magyar Bor Akadémia védnökségével zajló eseményre csütörtökön került sor Alsónémediben. Fodor Attila, a kiskereskedelmi üzletlánc kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a 11 éve indult program célja, hogy a vásárlók számára kiváló minőséget és ár-érték arányt kínáljanak, míg a magyar borászoknak megjelenési lehetőséget biztosítsanak. A program beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a legkiválóbbak bekerülnek a hálózat kínálatába. Fodor Attila elmondta, hogy a borkínálatukat évről évre felülvizsgálják, nincs tehát bérelt hely - ezzel biztosítják, hogy mindig a legkiválóbb tételek kerüljenek be. A borverseny eredményeként tavaly 421 fajta jelent meg a hálózat polcain. Módos Péter, a bírálóbizottság elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy „a magyar borászat színe-java van jelen a legszebb boraival". A bírálatban részt vesz Magyarország két legtekintélyesebb borászati szakmai szervezetének, a Magyar Bor Akadémiának és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke is, Zilai Zoltán és Légli Ottó - emelte ki. MTI
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.