
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből?
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk, hogy milyen folyamatok során bomlik le az alkohol a szervezetünkben, ...
Nemrég írtunk róla, hogy hiába mutatták be november közepén a Tesla első elektromos kamionját, máris jelentős az érdeklődés a forradalminak kikiáltott teherszállító járművek után: az egyik legnagyobb sörgyártónak számító Anheuser-Busch összesen 40 kamionra adott le előrendelést. A Budweiserért felelős céget viszont most messze túlszárnyalta a csomagszállítással foglalkozó UPS, hiszen nem kevesebb, mint 125 járműért jelentkeztek be a Teslánál. A UPS persze nem most kapott észbe, hiszen már a cég régóta elkötelezte magát, hogy csökkentse a flottájának károsanyag-kibocsátását, és már jelenleg is 8500 olyan jármű áll a cég szolgálatában, ami alternatív üzemanyagot használ, teljesen elektromos vagy éppen hibrid megoldás. Forrás: Tesla A fuvarozó vállalat teljes járműparkjában jelenleg százezernél is több futárautó található, így még hosszú út áll a cég előtt, de a cég tervei között már most szerepel, hogy a következő hét évben 12 százalékkal csökkentse a járművei károsanyag kibocsátását, és tervben van az is, hogy 2020-ra a flotta 25%-a már teljesen elektromos vagy alternatív üzemanyag meghajtású legyen.
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk, hogy milyen folyamatok során bomlik le az alkohol a szervezetünkben, ...
Az italpiac egyre inkább az online térbe költözik, és azok a kereskedők, nagykereskedések, webshopok és gyártók, akik ...
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...