Munkalehetőségek hada várja az álláskeresőket a logisztika és szállítmányozás területén Magyarországon
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
A NAV 2017. január elsejétől érvénybe lépő vendéglátós áfakulcs változás részletei körül még mindig nagy a káosz a vendéglátósok körében – derült ki a Falatozz.hu országos ételrendelő portál kutatásából. A kutatást 2017 februárjában végezték, a hozzá tartozó kérdőívet pedig félszáz étterem képviselője töltötte ki. Az étkeztetési szolgáltatásra vonatkozó rendelet lényege, hogy 27 százalékról 18 százalékra csökken az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után fizetendő ÁFA mértéke. Három hónap elteltével a kétkulcsos rendszer bevezetése után azonban úgy tűnik, hogy nem voltak alaptalanok az előzetes szakmai kritikák. A kedvezményes adókulcs érvényesítésének feltételei ugyanis annyira bonyolultak, hogy az éttermek – önhibájukon kívül – nehezen értelmezik a rájuk vonatkozó törvényeket. Az ételrendelő portál azt szerette volna felmérni a partner éttermei segítségével, hogy mennyire okoz gondot az új információk értelmezése és gyakorlati alkalmazása. A kutatás fő kérdései az ÁFA szabályokkal elsősorban azt vizsgálták, hogy a vendéglátóipari egységek mennyiben vannak tisztában a változásokkal, hogyan alkalmazzák azokat, miben látják gyakorlati előnyeiket. A további válaszokból kiderült az is, hogy az éttermek 40,4% nem tudja eldönteni, hogy a vendéglátóipari tevékenysége alapján jogosult-e alkalmazni a 18%-os áfakulcsot. Nehézséget jelent az is, hogy a válaszadók 57,4%-a nem tudja, hogy milyen konkrét esetekben kell a kedvezményes ÁFA-t alkalmazni. A Falatozz.hu arra is rákérdezett a partnereinél, hogy milyen akadályokkal szembesülnek a szabályok alkalmazásakor. A leggyakoribb gond szerintük az, hogy nehéz eldönteni, melyik áfakulcs vonatkozik az egyes ételekre (46,8%), illetve a helyben el nem fogyasztott, a vendég kérésére becsomagolt ételekre (46,8%). Szintén sokszor felmerülő probléma, hogy a szolgáltatásokra (40,2%) és az italokra (36,2%) melyik áfakulcsot kell alkalmazni. A válaszadók 27,7%-a pedig nem tudja, hogy milyen áfakulcs vonatkozik az ételek kiszállítására, ami azért probléma, mert a vendéglátóipar jelentős részének ez a fő bevételi forrása. A nehezen értelmezhető szabályozás miatt az éttermek fele minden italra a magasabb ÁFA-t alkalmazza, 23,5%-a pedig az összes étel esetében jár el hasonlóan. Közülük 35,3% nem tesz különbséget helyben fogyasztás, elvitel és kiszállítás között, hanem szintén automatikusan 27%-kal számol. További problémát jelent, hogy a válaszadók 8,8 %-a több üzemeltetett egység esetén (például étterem, büfé, gyorsétterem) nem tudja pontosan meghatározni a helyek jellegét, ezért – biztos, ami biztos alapon - mindegyikre a magasabb adót teszi rá. „Az ország egyik legnagyobb ételrendelő portáljaként a megrendelőink mellett a partner éttermeink iránt is felelősséget érzünk. Az év elején bevezetett kedvezményes áfakulcs segítséget jelenthet nekik a gazdaságos működtetésben, de ennek feltétele, hogy a jogszabályokat pontosan tudják alkalmazni” -mondta el Veres László, a Falatozz.hu ügyvezetője. Az országos ételrendelő portál a kérdőívre adott válaszok kapcsán a NAV-hoz fordult segítségért, ahol gyorsan és készségesen reagáltak a problémára. Az általuk küldött segédanyagokat a Falatozz.hu el fogja juttatni a partner éttermeknek, illetve minden érdeklődő számára.
Forrás: MM online | Teljes cikk itt
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
A logisztika és a szállítmányozás ágazata a 21. században óriási fejlődésen megy keresztül. Ráadásul a globalizálódó ...
Az esküvői meghívók és a borfogyasztás kultúrája közötti kapcsolat az elegancia, az ízlés és a részletekre való ...