
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Borfesztivált rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet mutatkozik be. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: mozgalmas hétvége várja az érdeklődőket a budai Várban, az önkormányzat immár 17. alkalommal rendezi meg a Szentháromság téren a könyvünnepet, de ugyanerre a hétvégére esik az idén a Budapest Borfesztivál a Budavári Palota területén. Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál főszervezője hangsúlyozta: a százhatvan borászat kínálata mellett négy színpadon különféle programok, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket. A csütörtöki nyitónapon a Kiscsillag, pénteken Lukács Miklós-Balogh Kálmán cimbalomduó, valamint Sárközy Lajos és zenekara lép fel. Szombaton jazznapot tartanak, együtt zenél a színpadon többek közt Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, valamint Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas magyar dobos. Vasárnap a népzene és néptánc kapja a főszerepet: fellép többek között a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsorával. (MTI)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.