
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót Whisky exportja tavaly – idézi a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményét az index. A skót whiskyből tavaly rekordmennyiséget, 1,28 milliárd – standardnak számító, 0,7 literes – üveget, vagy másképpen számítva 896 millió litert exportáltak, ami 3,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előző rekord 2011-ben született, 1,264 milliárd palackkal. A skót whisky tavalyi exportjából származó bevétel szintén történelmi csúcsra, 4,7 milliárd fontra emelkedett, ami 7,8 százalék múlta felül az egy évvel korábbit. Az Egyesült Államokba exportált skót whisky értéke 1 milliárd font volt, először érte el egy ország ezt a szintet. Tavaly a második helyen Franciaország állt 442 millió font eladott skót whiskyvel. A franciák ugyanakkor inkább az olcsóbb kategóriájú whiskyt vásárolták, így az ott eladott palackot száma több volt, 187,8 millió, míg az Egyesült Államokban 136,8 millió. A kőolajat nem számítva tavaly a brit exportbevétel 1 százaléka származott a skót whisky eladásából. (Stubnya Bence, index)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.