Egy norvég tengerjárón ismétlődött meg a koronavírusos rémálom

Egy norvég tengerjárón ismétlődött meg a koronavírusos rémálom

A koronavírus-járvány első szakaszának egyik ismert története volt a Diamond Princess nevű üdülőhajóé, amely hetekig vesztegelt egy japán kikötőben, így végül több mint hatszázan kapták el a fertőzést a fedélzetén. Most egy norvég turistahajó MS Roald Amundsen utasai és személyzete körében mutatták ki már 41 esetben a koronavírust, több mint 380-an pedig a tesztjük eredményére várnak. A hajó legutolsó, a Spitzbergáknál tett egyhetes útjának 180 utasa annyiban feltétlenül jobban járt Diamond Princess-es sorstársaiknál, hogy már mind partra szálltak péntek reggel Tromso kikötőjében, mire kiderült, hogy a személyzet néhány tagja elkapta koronavírust. A 160 fős legénységét elkülönítették, az utasokat pedig telefonon értesítették, hogy vonuljanak karanténba. Mostanra a személyzet 32 tagjának, illetve 9 utasnak a tesztje lett pozitív, de már a hajón  július 17. és 24. között utazók körében is találtak öt fertőzöttet. A személyzet nagy része Fülöp-szigeteki, az utasok többsége norvég, de van köztünk, német, dán és amerikai is. Rosszul járnak azok is, akik mostanában egy száznál több utast szállító hajóval célozták volna meg Norvégiát, ezek ugyanis egy hétfői szigorítás miatt legalább két hét hétig nem köthetnek ki az ország kikötőiben.  Az úton lévő turistahajók folytathatják útjukat, de sem a legénység, sem az utasok nem hagyhatják el a fedélzetet az út végéig. A tizennégy napos időszakban viszont nem indulhatnak új hajóutak. Iselin Nybo kereskedelmi és iparügyi miniszter szerint a Roald Amundsen incidense mutatja, hogy a pandémia nem ért véget. Nem mintha bármi másból az ellenkezőjére lehetett volna következtetni. Koronavírus - Még több hír a témában Egyre nehezebben viselik a rabok a látogatási tilalmat Meglepő pontossággal szagolják ki a kutyák a koronavírust Közel ezer új megbetegedést jelentettek Ukrajnában Kép: AFP

Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink