Egy tényleg rendhagyó borvacsorán jártunk

Egy tényleg rendhagyó borvacsorán jártunk

  Kis túlzással, ma már nem is veszik „étteremszámba” azt a vendéglátóegységet, amelyik nem szervez rendszeres időközönként borvacsorát. Nagyjából azt is tudja minden séf, hogy ilyenkor valami különlegességgel kell meglepni a vendégeket, a sommelier meg természetesen tisztában van vele, olyan borpárt kell választania a fogásokhoz, ami teljessé teszi az élményt. Az Araz minden hónapban hagyományosan megrendezésre kerülő borduett vacsorái ebből a sűrű mezőnyből egyértelműen kiemelkednek. Miközben könnyedén megugorják a fent leírt két feltételt, sokkal többet is nyújtanak annál. Minden alkalommal két borász mutatkozik be, az ő 1-1 boruk kerül minden fogás mellé (tehát fogásonként kettő), és maguk a borászok is mindig jelen vannak. Ők pedig nem csak az adott borukat mutatják be, személyes történeteik, anekdotáik révén a szépszámú közönséggel együtt meghitt, családias hangulatot teremtenek. A novemberi Dúzsi-Bujdosó vacsorán persze az se volt semmiség, hogy egymás után kóstolhatta az ember Dúzsi Tamás két ikonikus borát, a Görögszót és a Pentatont, és közben még azt is megtudhatta: a Görögszó dűlő neve onnan ered, hogy ide egykor görögkatolikus szerzetesek jártak. De talán sokkal érdekesebb volt meghallgatni, hogy a rozékirálynak a fehér olaszrizling a szíve (egyik) csücske, hogy negyedszázada egy kombi Ladával kezdődött a Dúzsi-rozék legendája, és hogy Dúzsi Tamás idén olyat tapasztalt, amit pályafutása bő 50 évében még sosem.   Bujdosó Ferenc szintén sok érdekeset mesélt (amellett, hogy a remek borait is felkonferálta). Megtudhattuk, hogy anyukája 1965-ben szódásszifonnal készítette „Magyarország első gyöngyözőborát”, és hogy a Matróz sorozat úgy született, hogy a felesége egy nap hazajött egy borkóstolóról és szemrehányást tett neki: balatoni vitorlás család létükre egy árva hajó nem jelenik meg a címkéiken. Az est csúcspontja pedig a vacsora végén következett el, amikor Dúzsi Tamás felállva elszavalta Babits Mihály Esti Kérdés című versét, a közönség pedig lélegzetét visszafojtva, áhitattal hallgatta.   Ilyen élmények tényleg nem érik minden borvacsorán az embert.   Végezetül azért álljon itt a vacsora menüsora is:   Dúzsi Tamás Olaszrizling 2017 - Bujdosó Zöld 2017 Torma Panna Cotta füstölt sonkamorzsával Dúzsi Tamás Kékfrankos rozé 2017 Bujdosó Cirkáló 2016 Madársalátakrém cukkinivel körítve Dúzsi Tamás Cabernet Sauvignon rozé - 2017 Bujdosó Nemere 2015 Gombaesszencia parmezán feltéttel Dúzsi Tamás Kékfrankos 2013 - Bujdosó Katamarán 2015 Lecsó rozskenyéren kacsaroláddal  Dúzsi Tamás Görögszó 2013 - Bujdosó Sirocco 2013 Marharostélyos tejszínes-serpenyős burgonyával és fűszeres zöldségpasztával Dúzsi Tamás Pentaton 2012 - Bujdosó Farkastanya 2012 Gesztenyerétes rumos csokoládéöntettel és szederfagylalttal  

Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink