Erős termelői közösségekre van szükség a szőlészet, borászat fejlődéséhez

Erős termelői közösségekre van szükség a szőlészet, borászat fejlődéséhez

A szőlészet és a borászat fejlődéséhez erős termelői közösségekre van szükség – hangsúlyozta Gál Péter a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken a Szőlő- és Borjogászok Nemzetközi Egyesülete (AIDV) Európai Tagozatának budapesti konferenciáján. Az FM tájékoztatása szerint a helyettes államtitkár a szőlő- és bortermelők közösségeinek megszervezésére jó példaként hozta a magyar borjogot, és megemlítette, hogy több száz éves fejlődés során alakult ki a termelői közösségek szervezésének intézménye, a hegyközség. A 2012-es, új hegyközségi törvénnyel Magyarország kompatibilissé tette ezt a hagyományos szerveződési formát az uniós szakmaközi szervezetekre vonatkozó szabályokkal. Így adott új lendületet a termelők önszerveződésének és új eszközöket a hatékony szabályozási környezet kialakításának – hangsúlyozta a közlemény szerint. Emlékeztetett, a globalizálódó világban fontos feladat a termelői közösségek, helyi vállalkozások versenyképességének és életképességének, valamint kulturális hagyományainak megőrzése. A harminc országot tömörítő nemzetközi szervezet június 15-17. között A hatályos európai bor- és szőlőművelésre vonatkozó jog esetjogi megközelítése címmel tartja Budapesten rendes éves ülését – olvasható a közleményben. (MTI)

Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink