
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Angelina Jolie három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja Brad Pittet, azonban a válásuk végére még azóta sem tettek pontot. És bár állítólag nemrég sikerült kibékülniük, egyáltalán nem esélyes, hogy újra összejöjjenek – ezért jogosan kérdezheted, hogy akkor miért nem zárják le a házasságukat véglegesen? Nos, a The Blast jelentése szerint a hosszú folyamat oka nem más, mint a pénz – ugyanis az ex párnak elég sok van, úgyhogy ez megbonyolítja a dolgokat. Tehát Angie és Brad most éppen azt próbálják kitalálni, hogyan oszthatnának fel és el mindent, az egyik legnagyobb dilemmát például a francia pincészet és a kastély okozza, amit 2011-ben vásároltak… Mondjuk az tuti, hogy a kapcsolatuk évei alatt elég elképesztően nagy összegre nőhetett a közös vagyonuk, szóval nem kizárt, hogy ez az osztozkodás még eltart egy darabig. Egyébként a gyerekek felügyeleti jogában már sikerült megegyezniük, bár a hírek szerint a legidősebb fiuk, Maddox nem tartja magát Brad fiának többé, és nem igazán akar vele beszélni, vagy találkozni. A színészt ez nagyon megviseli, és mindent meg akar tenni, hogy helyrehozza vele a dolgokat. Sajnos ez már csak azért sem lesz könnyű, mert másik fiuk, Pax sincs most túl jóban vele – de Brad abban reménykedik, hogy az egyetem miatt távollévő nagytesó befolyása nélkül Pax könnyebben nyitna felé újra…
Forrás: Cosmopolitan | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.