
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Teljes sebességgel beleszállt Sebestyén Balázsba Jáksó László, legalábbis a Blikknek nyilatkozva elég kemény szavakkal illette a műsorvezetőt. Sok problémát felsorolt, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy szerinte hitetltelen, ahogy haverokként tűnnek fel a műsorban Vadon Jánossal és Sör teljes kínálata itt érhető el" class="factory_link">Rákóczi Ferenccel. Amikor a Class FM-en együtt dolgoztunk, akkor szerintem még csak kicsit utálták egymást, és én ennek a tanúja voltam. Lehet, azóta megbékéltek, de sokkal inkább azt gondolom, ezt csak eljátsszák. Egyedül Rákóczi ér ott valamit. Szerintem kamuznak arról, hogy reggelenként lazán, vidáman beszélgetnek, és megbűvölten hallgatják Balázs elméleteit – mondta Jáksó a lapnak. Emellett elkeve a Balázsék mint műsor koncepcióját is unalmasnak és idejétmúltnak tartja. Ha felvenném, esténként sokat segítene az elalvásban. Egy félig-meddig haveri társaság ül és néha nagy nehezen beereszt valakit ebbe a környezetbe, aki egyfajta kegyként élheti meg, hogy hajlandóak vele dumálni. (…) Való igaz, ez egyszer jó volt: jól állt Boros Lajosnak és Bochkor Gábornak. – nyilatkozta Jáksó László, aki nemrég tért vissza a reggeli főműsoridős rádiózáshoz a Sláger Reggellel. Hozzátette, azért, Bochkoréknak, aki a végpén már szintén eléggé unták egymást, jól ment ez a formátum, nem kellene mindenhol ezt másolni. A Blikk megkereste Sebestyén Balázst is, de ő nem akart reagálni Jáksó szavaira. Kiemelt kép: Sláger FM
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.