Jövő áprilisig nem lehet kilakoltatni a Normafán lakó párt

Jövő áprilisig nem lehet kilakoltatni a Normafán lakó párt

Üst János és párja történetéről hétfőn számoltunk be. A férfi 1962 óta lakik a Normafán egy kis faházban, de időközben a terület a Magyar Tudományos Akadémiához és kisebb részben a XII. kerületi önkormányzathoz került. Tavasszal az MTA több házat ledózerolt, és fákat vágott ki a területen, János és párja pedig eredetileg keddig kapott időt arra, hogy elhagyják a területet. Kedden viszont az MTA azt közölte a 24.hu-val, hogy Üst Jánosék végül három hónap haladékot kapnak. Így a határidő beleesik a kilakoltatási moratóriumba, tehát a videó szereplőit 2021. április 30-ig nem lehet kilakoltatni. Az MTA lapunknak azt írta, hogy A Magyar Tudományos Akadémia a Csillagvizsgáló úti telkén álló építményben jogcím nélkül élő személy helyzetének megnyugtató rendezésére törekszik. Az MTA ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a területen élő személy biztonsága, a terület tudományos célú felhasználhatósága, illetve az Akadémia törvényben előírt közfeladatainak ellátása érdekében minél előbb rendezni kell a 4 éve húzódó kérdést. Megjegyezték, hogy a területen korábban jogcím nélkül tartózkodó férfi egy életveszélyes, közművekkel nem rendelkező, lakhatásra alkalmatlan építményben él, amely semmilyen hatósági engedéllyel nem rendelkezik, és amely a szakértői vélemény alapján a biztonságát is veszélyeztetheti. Az MTA azt is közölte, hogy több mint két év haladékot adott a terület önkéntes elhagyására, a férfi pedig a végrehajtási eljárásban vállalta, hogy 2019. szeptember 15-ig kiköltözik. A végrehajtás következő dátuma augusztus 18., ugyanakkor az MTA új vezetői az ügy részleteit megismerve augusztus 17-én úgy döntöttek, hogy felajánlják: saját felelősségére további két hónapig tartózkodhat az ingatlanon, amíg lakhatását rendezi – írta az akadémia.

Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink