Karneváli hangulat Szombathelyen

Karneváli hangulat Szombathelyen

A történelmi karnevál ötlete az 1960-as évekre nyúlik vissza, kilenc éven keresztül megrendezték, majd hosszú szünet után 2000-ben élesztették újra a hagyományt – írja tudósításában az MTI. A Savaria Történelmi Karnevál vasárnap estig 25 helyszínen csaknem 300 programot kínál, a leglátványosabb minden évben a jelmezes felvonulás, amelyet péntek és szombat este hét órától tartanak kétezer jelmezes részvételével.   A Történelmi Témaparkban a karnevál ideje alatt ókori katonai hagyományőrző csoportok táboroznak és tartanak harci bemutatókat, az Öreg Város Vásárában 170 kézműves kínálja termékeit, a Borok utcájában 44 borászat 97 féle bora kóstolható meg.   A megyeháza udvarán, a Karneválszínházban esténkén már egy hete zajlanak a szabadtéri előadások, William Shakespeare Vízkeresztjét tekinthetik meg az érdeklődők.   Idén először mutatkozik be a karneválon a Mérnök mozi, amely Savariától Szombathelyig az évszázadok során felépített mérnöki alkotásokba enged bepillantást. Szintén először rendeztek be a karneválon Magyar Udvart, ahol koncertek mellett táncházat rendeznek.

Forrás: MM online | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink