
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete szerdán hajnalban Albertirsán, a Vécsei utcában. A helyi járőrök négy óra körül észlelték az épület udvarán lévő tüzet, azonnal csengetni és dudálni kezdtek, hogy felébresszék az épületben lévőket. Mivel senki nem nyitott nekik ajtót, ezért bemásztak a ház udvarára és az ablakon és az ajtón kopogtattak, így sikerült felkelteniük az alvó idős házaspárt, akiket aztán gyorsan ki is kísértek a füsttel telített házból. Közben kiértek a helyszínre a ceglédi valamint a nagykátai hivatásos tűzoltók is. Ekkor már teljes egészében égett a ház tetőszerkezete és a padlástere, a lángok pedig már a mellette lévő melléképületeket is veszélyeztettek. Amikor megtudták, hogy nyolc kutyus is van az égő házban, azonnal bementek értük és kihozták azokat is. Az épület tetejét megbontva pedig sikeresen eloltották a lángokat. A házban élő 72 éves férfinek és 66 éves feleségének az ijedtségen kívül nem esett komolyabb baja. Feltételezhetően a tüzet egy ház mellett lévő üst okozta, ahonnan a lángok átterjedtek a mellette elhelyezett raklapokra, majd a házra is. Fotók: PMKI KMSZ
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.