Kimagasló megrendelésekről számoltak be a ProWein szakvásáron

Kimagasló megrendelésekről számoltak be a ProWein szakvásáron

• Új csúcsot ért el a látogatók és a kiállítók száma • Jelentős megrendelések a döntéshozóktól • Bemutatkozott a ProWein Business Report • A csillogásról Sting, a popsztár gondoskodott A ProWein idén is látványosan bizonyította, hogy ez a szakvásár a nemzetközi bor- és szeszesital-ágazat legfontosabb üzleti platformja a világon. Március 19-21. között 60 ország több mint 6.500 – minden eddiginél több – kiállítója mutatkozott be a düsseldorfi ProWein szakvásáron. A kiállítók fele Olaszországból (1.600) és Franciaországból (1.500) érkezett, majd Németország következik a rangsorban 1.000 kiállítóval a 600 tengerentúli borász és borkereskedő, valamint az osztrák, spanyol és portugál kiállítók előtt. Az érdeklődés mindenekelőtt a világ valamennyi érdemi bortermő vidékének új boraira, valamint 300 szeszesital-különlegességére irányult. A vélhetően leghíresebb kiállító Sting volt a toszkánai Il Palagio borászatával. A szupersztár személyesen is eljött a ProWein-re, hogy feleségével, Trudie Styler-rel bemutassa saját borait. 2017-ben a látogatók száma is új rekordot jelentett. Összesen 58.500 szakmai látogató kereste fel 130 országból a ProWein szakvásárt (2016-ban 55.700 látogató érkezett 126 országból). Minden második kiállító Németországon kívülről jött Düsseldorfba. Rendkívül örvendetes volt a vezetők aránya: a látogatók legalább kétharmada a legfelső szintű döntéshozók körébe tartozott, és ők egyértelmű beruházási tervekkel érkeztek a szakvásárra: a látogatók közel 60 százaléka közvetlenül a szakvásáron kötött üzleteket, ill. közvetlenül a szakvásár után tervezi a rendeléseket. Minden második látogató ezen kívül új beszállítókra is talált. „A ProWein hihetetlenül intenzív szakvásár. A három vásárnap alatt kiemelkedően tömény és rendkívül hathatós formában zajlik az üzletkötés a csarnokokban. A látogatók körében főleg a kulcsfontosságú piaci szereplőkkel találkozhattunk – a fontos importőrökkel és a nagy nemzetközi kereskedelmi láncok képviselőivel. Az ágazat idén is bizonyította, hogy mennyire erős és mekkora teljesítményre képes. Rendkívül sok megrendelés született és nagyon sok tárgyalás középpontjában az új üzleti elképzelések álltak” – foglalta össze Werner Reinhard, a Messe Düsseldorf vásártársaság ügyvezetője a sikeres szakvásárt. A kiállítók átfogó kínálatát idén kiemelt szakmai témakörökkel egészítették ki. Ezek közé tartozik a Champagner Lounge, a bioborokkal foglalkozó Organic World, a Mundus Vini kóstoltató vagy a fizzz Lounge. Az innovatív és rendhagyó koncepciókat a „SAME but different” különbemutató vonultatta fel. A szakvásárral párhuzamosan zajló kísérő rendezvények kínálata mintegy 500 kóstoltatást és rendezvényt kínált közvetlenül a kiállítói standokon vagy a ProWein Fórumban. A fontos információkat és impulzusokat jelentő kínálat egyaránt szólította meg a kereskedelmet és a gasztronómiát. Többek között Jancis Robinson neves brit borkritikus is bemutatta a személyes kedvenceit a ProWein kínálatából. Bemutatkozott a ProWein Business Report Idén kiemelt figyelmet érdemelt az újonnan megjelent ProWein Business Report, amely a méltán híres Geisenheimi Főiskola együttműködésével készült. A nemzetközi borpiacra, az értékesítési trendekre és a bor értékesítési csatornáira irányuló megkérdezéses felmérésben a borágazat közel 1.500 szakértője vett részt 46 országból. A jelentés naprakész hangulatjelentés az ágazatról, amely a tervek szerint éves rendszerességgel vizsgálja és mutatja be a piaci trendeket. A válaszadók körében ugyanúgy megtaláljuk a bortermelőket (borászatokat, pincészeteket, szövetkezeteket), mint az értékesítőket (a szak- és nagykereskedőket, az importőröket és exportőröket, a szállodákat és a vendéglátást). A két nézőpont párosítása egyedülálló véleményfelmérést biztosít az ágazatban. ProWein World A düsseldorfi ProWein szakvásár bravúros befejezését követően a szakmabeliek már Ázsia felé tekintenek, ugyanis május 8-11. között rendezik – első ízben Hongkongban – a ProWine Asia szakvásárt a nagysikerű 2016-os szingapúri bevezetést követően. A Hongkong és Szingapúr között váltakozó helyszínen rendezett ProWine Asia a sanghaji ProWine China mellett a ProWein második nemzetközi leányvására. „A düsseldorfi ProWein 2017 szenzációs eredménye további nagy lendületet ad a Kínába és Ázsiába kihelyezett rendezvényeinkhez. Ez az eredmény ismét bizonyítja, hogy mit képviselünk: a magas szakmai színvonalat és a koncentrált üzleti lehetőségeket” – mondta el Marius Berlemann, a borászati és szeszesital-szakvásárok globális igazgatója és egyúttal a ProWein vásárigazgatója. A soron következő ProWein szakvásárt 2018. március 18-20. között rendezik Düsseldorfban, a következő ProWine Asia pedig 2017. május 8-11. között lesz Hongkongban. Sanghajban legközelebb 2017. november 14-16. között rendezik a ProWine China szakvásárt. A tervezhetőség érdekében szintén kitűzték a 2019-es düsseldorfi ProWein időpontját is: március 17-19.-e között rendezik két év múlva a seregszemlét.  

Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink