
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Április 20-án 12. alkalommal adták át a kárpát-medencei borászok legrangosabb szakmai kitűntetését, a Borászok Borásza díjat. A győztes a tavaly elhunyt Konyári János lett. "Konyári János, többször volt már döntős nálunk. Több mint 15 éven át dolgozott a Balatonboglári Állami Gazdaságnál. Nagyüzemi borászati tapasztalatait, széleskörű szakmai tudását a rendszerváltás után Garamvári Vencellel megalapított St. Donatus Pincészetnél kamatoztatta, amelynek 2004-ig főborásza, ügyvezető igazgatója volt. A nevét viselő családi pincészetet 2000-ben alapította meg, majd az Ikon pincészetet is elindította. Jánost minden barátja és kollégája a legjobbak között tartotta számon. Sajnos már nincs velünk, de mindig büszkék leszünk rá, hogy a Borászok Borásza közösségéhez tartozott." Olvasd el a Borászportál helyszíni, fényképes beszámolóját a gálavacsorával egybekötött díjátadóról IDE kattintva!
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.