Krakkó – a Rómába oltott Budapest

Krakkó – a Rómába oltott Budapest

Történelem A Budapesthez hasonlóan egy lomha folyó – jelen esetben a Visztula – által kettéválasztott, a legendák szerint egykor egy sárkány barlangját is rejtő város először 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása idején vált a Habsburg Birodalom részévé, alig másfél évtizeddel később, 1809-ben azonban Napóleon egy időre Bécset is elfoglaló seregei átvették az uralmat a város felett, majd azt az 1815-ig fennálló, a francia császár által létrehozott Varsói Hercegség része lett. A Wawel sárkánya A lengyel néphagyomány szerint a város megalapítása előtt egy sárkány élt a Wawel-domb barlangjában, aki éjszakánként előszeretettel falta fel a környék haszonállatait, illetve tette tönkre a termést, mindannak ellenére, hogy az emberek megállás nélkül hordták az élelmet a barlang elé.   A sárkány Sebastian Münster a világ történetét bemutató Cosmographie Universalis című, 1544-ben nyomtatott munkájában – Fotó: Wikimedia Commons A szörnyű rémálomnak egy cipész vetett véget: szurokkal és kénnel töltött birkabőrt adott a sárkánynak, aki ettől annyira szomjas lett, hogy a Visztula folyó partján túlitta magát, majd szétrobbant. A környéket uraló Krak herceg hálából a cipészhez adta a lányát, a szerencsés férfi pedig éveken át készítette a sárkánybőr cipőket. A legendákban persze mindig van egy kis igazság: a termálvizek által kialakított Sárkány-barlang ugyanis tényleg létezik, kapuja előtt pedig egy ötpercenként tüzet okádó sárkány szobra áll.   Ez a tizennégy év is elég volt azonban ahhoz, hogy az osztrákok saját képükre formálják a frissen megszerzett nagyvárost: a zsidónegyed (Kazimierz) lakói a város bármely részére szabadon költözhettek – a szegényebbek és az ultraortodox zsidók kivételével sokan éltek is a lehetőséggel –, rossz állapotú templomokat és középkori falakat bontottak le, a császári hadsereg pedig megkezdte a több mint ötszázötven éven át a lengyel uralkodók székhelyeként szolgáló királyi palotát, védőbástyákat, valamint több templomot is tömörítő Wawel-domb átépítését. Évszázados épületeket tüntettek el, templomokat bontottak le, a Wawel pedig 1800-ban kaszárnyává vált. Napóleon bukása után a város és környéke Krakkói Köztársaság néven semleges, szabad miniállammá vált, a három nagyhatalom – Oroszország, Poroszország és Ausztria – pedig garantálta, hogy elismeri annak függelenségét, sőt, a hadseregeiket is annak határain kívül tartják. Ez persze egyetlen pillanatra sem jelentette azt, hogy Ausztria lemondott volna a területről: az 1830-as lengyel novemberi felkelés után a másik két állammal együtt egyre nagyobb beleszólásuk lett Krakkó működésébe, sőt, az évtized derekára az osztrák hadsereg  a krakkói rendőrség reformjának ürügyével hosszú évekre bebetonozta magát a városba: lojális embereket ültettek a fontos pozíciókba, átvéve a valódi hatalmat. Ezt persze nem mindenki nézte jó szemmel: francia és brit nyomásra az osztrák katonák 1841 februárjában kivonultak a városból, a vezetést távozásuk után átvevő, a Szenátus elnöki székébe került pap, Jan Schindler azonban az osztrákok politikáját folytatta. Krakkó lakói a következő öt évben puskaporos hordón ültek, a háttérben pedig felkerés készült, melyet az osztrákok néhány nap után sikeresen levertek, a Szabad Város pedig 1846 áprilisában Ausztria Galícia nevű tartományába olvadt. A Wawel a Visztula felől – Fotó: Schmimi A következő évtől sorra születtek a vasútvonalak, szabályozták a Krakkó partjait gyakran elöntő Visztulát (1848-1850) és a város Béccsel azonos ütemben fejlődött. A lengyelek ugyanakkor szabadságra vágytak: 1848. áprilisában, mindössze néhány héttel a pesti események után Krakkóban is kitört a forradalom: az osztrákok válaszként a Wawelből lőtték a várost, harminckét ember halálát okozva, a hadiállapotot pedig hat hosszú éven át nem szüntették meg. A kaszárnyaként használt Wawelben ekkor jött létre Európa egyik legnagyobb hadikórháza, ezzel egyidőben pedig megindult az esetleges orosz támadás esetén létfontosságú erődítményrendszer kiépítése, hiszen az orosz-osztrák határ Krakkótól ekkor alig tizenöt kilométerre húzódott. A félelem nem volt alaptalan, de a védvonalakat sosem kellett kipróbálni a gyakorlatban. Ma is látszanak még a falak a legtöbbször már romhalmazzá vált védelmi vonalak a mai külvárosban húzódnak, így tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetőek, a Nowy Kleparznál, illetve a Kamienna utca végén lévő erődök azonban az óváros tőszomszédságában állnak, így akár egy rövid sétával is elérhetők. 1873-ban I. Ferenc József a kiegyezés után megszületett Osztrák-Magyar Monarchia autonóm tartományává nyilvánította Galíciát, melynek fővárosa továbbra is a Krakkótól háromszáz kilométerre fekvő Lemberg (Lviv, ma Ukrajna) maradt. Az erős németesítésnek vége szakadt, a helyi lengyel vezetők pedig a korábbinál jóval több szabadságot kapott a helyi ügyek, illetve a kultúra és oktatás terén. A város a Monarchia más tájaihoz hasonlóan gyors fejlődésnek indult: megjelentek a villamosok és a telefonvonalak (1882, ill. 1884), a történelmi épületek és templomok tucatjai közt pedig megjelentek a budapesti belvárosból jól ismert eklektikus, historizáló és szecessziós bérházak, bérpaloták, 1912-ben pedig Krakkó szélén épült meg a mai Lengyelország legidősebb repülőtere, a Czyżyny. Az Osztrák-Magyar Monarchia jórészt Albertfalván gyártott légierejének fogadására szolgáló terület épületeinek jó része ma is áll, hangárain és kifutóin ma azonban nem a lengyel légierő gépei, hanem a világ egyik legnagyobb repülési múzeuma és repülőgépparkja kaptak helyet. A századfordulóra a várost körbeölelő védvonal, illetve a Wawel katonai célú felhasználása  – a budapesti Citadellához hasonlóan – feleslegessé és idejétmúlttá vált: az osztrál hadsereg 1905-ben megkezdi a kiköltözést, majd megindul a lengyel királyok koronázására használt gótikus katedrális és más történelmi értékek évtizedeken át tartó helyreállítása, illetve feltárása. Szent Hedvig márványból faragott sírja – Fotó: Andrzej Barabasz Magyar vonatkozású történésből itt egyáltalán nincs hiány, hiszen I. Nagy Lajos lánya, a Dunakanyar védőszentjeként is tisztelt Szent Hedvig lengyel királynő (1374-1399), illetve az első Jagelló-házi magyar király, a várnai csatában elhunyt I. Ulászló (1440-1444) is szimbolikus síremléket kaptak a székesegyházban. I. Ulászló magyar király jelképes síremléke – Fotó: Cezary Piwowarski Az osztrák csapatok kivonása után néhány évvel aztán kitört a világháború: az oroszok 1914 végére Galícia közel egészét elfoglalták, Krakkó azonban megálljt parancsolt a jókora hadseregnek. Az 1850-től több mint fél évszázadon át épített és fejlesztett, az utánpótlás szállítását megkönnyítő erődrendszer ugyanis elképesztően hasznosnak bizonyult, így az osztrákok a várost körülzárt, de tétovázó orosz csapatokat előbb visszavonulásra késztették, egy héttel később pedig ráébresztették arra, hogy a terjeszkedés kelet felé lehetetlen. A krakkói siker nem hozott azonban szerencsét az osztrák-magyar csapatoknak, hiszen a központi hatalmak 1918 őszén egymás után adták fel a harcot: az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án megkötötte a padovai fegyverszünetet, és a katonák letették a fegyvert. Az osztrákok már ezelőtt néhány nappal, október 31-én átadták Krakkót és az erődrendszert a függetlenséget elérendő célként kitűző Lengyel Megszüntetési Bizottságnak, másfél héttel később, november 11-én pedig az Osztrák-Magyar Monarchia romjai közül megszületett a negyedszázadon át fennálló Második Lengyel Köztársaság, melyet a kommunizmus zászlaját kitűző, a Szovjetunió széthullása adta lendülettel elöspört Lengyel Népköztársaság váltott. Az ország 1990-ben, a Harmadik Lengyel Köztársaság kikiáltásával lett újra független. Amit mindenképp látni kell A vasúti-, és buszpályaudvar, illetve az óváros szerencsés helyzete miatt a pénztárcabarát pihenésre vágyóknak ajánljuk a tömegközlekedés teljes ignorálását, a város látványosságai ugyanis egy-két kivételtől eltekintve kényelmes sétával is elérhetők, bár a 48 órás jegy 1800, illetve a 72 órán át tetszőleges alkalommal használható szelvény 2700 forintos árát látva hűvös időben érdemes meggondolni a legtöbb megállóhelyen, illetve a villamosokon is megtalálható jegyautomaták használatát. De mi az, amit mindenképpen látni kell? Összegyűjtöttünk néhány helyet, amit kár lenne kihagyni. Az évszázadok egymást követő építészeti stílusainak mindegyikét mutató Wawel-domb Balra a székesegyház, jobbra az osztrák időkben született egykori kaszárnya – Fotó: FotoCavallo A hímezgetés közben a városban gyönyörködő Hedvig királynőt is látott gótikus Tyúkláb-bástyától a Mátyás király udvarában is dolgozott Francesco Fiorentino reneszánsz udvarán át az évszázadok során összegyűlt műkincseket bemutató múzeumig a lengyel történelem évszázadainak illatát árasztó épülegyüttes kihagyhatatlan program, még akkor is, ha csak az ingyenesen bejárható tereket és a városra nyíló kilátást szeretnénk megnézni. A Francesco Fiorentino által tervezett árkádos udvar – Fotó: 41WHC UNESCO A gyűjteményekhez külön-külön jegy vásárlására van szükség:  a reneszánsz freskókkal, kazettás mennyezettel és óriási faliszőnyegekkel tömött, egykor a város vezetői által használt termeket alig ezerötszáz forintnyi zlotyért, az uralkodó vendégeinek otthont adott szobákat, valamint a fegyvertárat pedig még olcsóbban nézhetjük meg, sőt, a sárkány a legendában szereplő barlangjába, illetve a Sandomierska-toronyba pedig alig egy péksütemény áráért juthatunk be. A tizenkilenc lengyel király sírját őrző, szabadon látogatható Szent Szaniszló és Szent Vencel-székesegyház még a templomoktól kissé ódzkodók számára is óriási élmény lehet, hiszen a mai alakját a XIX. század derekán elnyert, de XIII. századi részeket is rejtő koronázótemplomban a jókora gobelinek, freskók és szobrok közt a reneszánsz művészet Itálián kívül legszebb alkotásának tartott Zsigmond-kápolnát találhatjuk meg. A középkori Európa legnagyobb főtere A Posztócsarnok és a Városháza tornya – Fotó: Jorge Lascar A 200 méteres oldalakkal büszkélkedő főtér közepén 1257-ben nyílt meg a ma a reneszánsz és a neogótika jegyeit viselő óriási Posztócsarnok, ahol évszázadokon át cserélt gazdát a közeli wieliczkai bányákból érkező só és ólom, illetve a keletről érkező fűszerek és textilek. Földszintje ma turisták tömegeit vonzó apró bazárokkal van tele, emeletén pedig a tér oldalában álló Nemzeti Múzeum képcsarnoka kapott helyet. A Posztócsarnok és a Városháza tornya – A szerző felvétele Az épület szomszédjában áll a XIX. században lebontott Városháza a tér egyik oldalának képét uraló, egyedül maradt tornya, melynek pincéjében ma is ott rejtőznek az egykori kínzókamrák. Az évszázadok során folyamatosan emelkedő szintű piactér alatt egy egész labirintus fut, a járatokat pedig sokszor a tér oldalában lévő épületek üzlethelyiségei lakták be, de egy színházat, illetve két múzeummal is találkozhatunk itt. Itt található az Európa legnagyobb, kétszáz alakot felvonultató oltárát (Veit Stoss,1477-1489) rejtő, csillagos eget mintázó boltozatával a legszebb európai templomok közt emlegetett, mai formáját a XV. század végére elnyert Mária-templom is, melynek tornyai eltérő magasságúak. A Mária-templom – A szerző felvétele A legenda szerint a 81 és 69 méter magasra törő csúcsok két testvér szörnyű véget ért vetélkedésének tanúi. Egyikük annyira győzni akart ugyanis, hogy tőrt ragadott, és megölte a nála jóval előrébb tartó bátyját, hirtelen támadt szégyenében azonban később a saját életét is kioltotta. Hedvig királynő cipőnyoma Krakkóban számtalan épületet legendák lengenek körül – miért lenne ez másképpen egy templommal? Az épület lábazatán lévő rács mögött fura, lábnyomszerű mélyedés bújik meg, ami a helyiek szerint egyenesen Szent Hedvig lábának lenyomata. Fotó: Mitoslavia A királynő finanszírozta ugyanis az épület megszületését, és egy alkalommal el is utazott a helyszínre, hogy meggyőződjön a munkák állásáról. Szóba elegyedett itt egy egyszerű építővel, akitől megtudta, hogy a felesége és gyermekei is betegek, és nem tud segíteni rajtuk. Hedvig nem egyszerűen csak intézkedett a család megmentéséért, de a puha homokkőnek nyomva a lábát eltávolította a sarujának arany csatját, majd átadta azt a férfinak, aki az így királyivá vált követ nem egyszerűen csak beépítette a falba, de óvta is, hogy csiszolatlan maradhasson. Ma emléktábla és egy védő vasrács is őrzi a kőlapot: Fotó: Ron Whisky / Wikimedia Commons A zsidónegyed A szerző felvétele Az 1494-es nagy krakkói tűzvész után a keresztény lakosság Európában akkor nem egyedülálló módon a zsidókat tette felelőssé a pusztulásért, így három évszázadra (a törvény a Habsburgok általi eltörléséig) a városhatáron kívülre szorultak – így erősödött háboríttatlanul a már a tűzvész előtt is zsidó településként számon tartott Kazimierz, és vált a kereskedők, iparosok és művészek központjává. Az 1535-ben született Remah temető, melynek számos sírkövét a német katonák a különböző koncentrációs táborok útjaihoz használták fel, vagy építési nyersanyag lett belőlük – A szerző felvétele Zsinagógák és gyárak egész sora épült a gyalogosan egy rövid sétával átjárható területen, és vált az az 1596-ig a királyság fővárosának számító Krakkó művészeti centrumává. A helyzet a főváros Varsóba költöztetésével, illetve a XVII. és XVIII. század háborúiban sokat romlott, sőt, az akkor még önálló település jelentéktelenné vált: a házak egyre rosszabb állapotúvá váltak, a településszerkezet, illetve az épületek azonban csodával határos módon túlélték a hosszan tartó lejtmenetet. Egy 1810-ben alapított tóraolvasó közösség egykori otthona – A szerző felvétele A helyzet a XX. században tovább romlott, a holokauszt éveit pedig a hatvannyolcezer krakkói zsidó közül alig néhány százan élték túl. A negyed egészen az ezredfordulóig leginkább az életveszélyes épületeiről és az utcákat uraló kóborkutyákról volt híres, az elmúlt húsz év azonban újra élettel telivé tette a környéket. Könyvesbolttá alakított zsinagóga az Austeria – A szerző felvétele Jókora része volt ebben Steven Spielberg részben itt forgatott Schindler listája című filmjének, illetve az újra függetlenné vált Lengyelország hirtelen újra erősödő turisztikai vonzerejének, így a negyed ma csodás éttermeknek és kluboknak, egy kávé áráért bejárható, évszázados zsinagógáknak, illetve gyönyörű, bár nem minden esetben kitűnő állapotú épületeknek ad otthont. A XVI. század derekán már működött Magas-Zsinagóga, ami nevéhez híven egy épület első emeletén kapott helyet. Berendezése a német megszállás idején tűnt el, ma a krakkói zsidóság életét bemutató fotókiállításnak ad otthont, földszintjén pedig könyvesbolt működik – A szerző felvétele   A szecesszió gyermekei A Műcsarnok – A szerző felvétele A Budapestről és Bécsből jól ismert szecesszió itt is jócskán képviselteti magát, a legszebb alkotásokat – így a Jama Michalika és Noworolski kávéházakat – pedig vétek lenni kihagyni, épp úgy, mint a Plac Szczepanski egymás mellett álló csodáit: az 1901-ben átadott, antik görög templomok inspirálta Műcsarnokot, illetve a Régi Színházat.  A Noworolski kávéház részlete – Fotó: Inyourpocket A Juliusz Słowacki Színház, amiért egy középkori templomot romboltak le A szerző felvétele A lengyel szecessziós hullám csúcsán, 1893-ra elkészült jókora operaházat tervezője, Jan Zawiejski a Charles Garnier tervezte Párizsi Opera és az európai barokk színházépületek mintájára álmodta meg, az eredmény pedig semmivel sem lett szegényebb, mint legendás társaié. Egy kis Budapest A Kalwaryjskán és a Bolesława Limanowskiegón, Kremerowskán, a Siemiradzkiegón és a Michalowskiegón végigsétálva, illetve a Visztulától délre húzódó Podgórze negyed XIX. századi kialakulása miatt szinte teljes egészében az osztrák-magyar uralom alatti építészet gyermekeivel találkozhatunk.  Na de miért is keresnénk Krakkóban Budapestet? Megközelítés A város busszal és vonattal hét, illetve nyolc óra alatt elérhető (a retúrjegyek ára 6-12 ezer forint közt változik), a szállásárak pedig néhány ezrestől indulnak.

Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink