
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Elégedetten nyilatkozott a BrandManiának Aczél László, a MAKSZ elnöke az idei Arany Pengéről, a rekordszámú nevezés mellett kiemelte, hogy szuper mezőny volt és a díjazott kampányok világszinten is megállják a helyüket. Az idén 12 Arany, 22 Ezüst és 55 Bronz Pengét osztottak ki. Az egyik nagy díjhalmozó az ACG volt, a 16 elismerést és két különdíjat is bezsebelő ügynökség vezetője Blaskó Nikolett többek között arról beszélt a BrandManiának, hogy számukra az a fontos, hogy kreatív alapon megkülönböztethető legyen a kampány és az a siker, ha hozza az eredményeket is. José Matthijsse, a Heineken Hungária vezérigazgatója, elmondta azt is, hogy a reklámhatékonyság mellett fontos, hogy a fogyasztók elismerjék és befogadják a kampányt. Hozzátette, hogy minden kreatív és hatékony kampány hozza az értékesítési számokat is. Baráth Péter, a Vodafone marketingigazgatója többek között a digitális csatornák fontosságát emelte ki, Tordai Péter, a Bold kreatív igazgatója pedig arról beszélt, hogy a kisebb ügynökségek hogyan tudnak nagy kampányokat csinálni és komoly eredményeket elérni. A BrandMania legújabb adásának ismétlését megnézheti szombat délelőtt az RTL Klubon, vagy ide kattintva.
Forrás: MM online | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.