
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Alapításának 70. és alapítója, Tornai Endre születésének 95. évfordulója tiszteletére a Tornai Pincészet a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével és a Somlói Borrend Egyesülettel közösen 2016-ban létrehozta a SOMLÓÉRT – Tornai Endre emlékdíjat. A díjat minden évben két kategóriában (a Somló térségének fejlődéséért, a Somló borászatának fejődéséért) olyan személynek ítélik oda, akik munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel és személyes példamutatásukkal jelentősen hozzájárultak Somló és térsége fejlődéséhez: értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, borászatának fejlődéséhez, borainak elismertségéhez, valamint az emberi kapcsolatok erősítéséhez, a közösségi tudás gazdagításához. A díjra az alapítók olyan személyeket javasolnak, akik legalább 5 éven át végzett önzetlen tevékenységükkel példát mutatva, maradandó érdemeket szereztek. A szavazás október 21-től november 17-ig tart, és az alábbi oldalon lehet szavazni. A díjat november 29-én, ünnepélyes keretek között, az András-napi Bormester Találkozón adják át a Tornai Pincészetben.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.