
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
2018 legjobb étterme ismét a Costes lett Palágyi Eszter séffel az élen a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gáláján, amit február 19-én tartottak. Minden évben a Dining Guide meghívott tesztelői osztályozzák a kimagasló kategóriájú helyeket, és idén rendhagyó módon összesen tíz helyett tíz plusz két éttermet válogattak a legjobbak közé. A legígéretesebb konyhának járó díjat Huszár Krisztián, a Fáma séfje vehette át, a leginnovatívabbnak az Innio bizonyult. A magyarországi kalauz ráadásul most először tesztelt cukrászdákat is, ebben a kategóriában Mihályi László Mihályi Patisserie cukrászdája került ki győztesként. A legjobb streetfood címe pedig a miskolci Pizza, Kávé, Világbékéé. A konyhán tökös pasi, civilben nő A Costes konyhafőnökével, Palágyi Eszterrel beszélgettünk az étterem sikereiről, a lehetséges második Michelin-csillagról, és arról, hogy milyen nőként érvényesülni a szakmában. Ahogy tavaly, úgy idén is független zsűri kóstolta végig a magyar felhozatalt, amit a Bergamo közelében található, három Michelin-csillagos Da Vittorio étterem séfje, Enrico Cerea vezetett. Cerea munkáját a szintén olaszországi, két csillagot szerzett La Peca konyhafőnöke, Nicola Portinar segítette, valamint a Dining Guide tanácsadója, Fausto Arrighi is részt vett a tesztelésben. Arrighiról annyit biztosan érdemes tudni, hogy összesen 36 évet töltött el a leghíresebb kalauznál, a Michelin Guide-nál. A nemzetközi kóstolók a már kiválogatott legjobb húsz éttermet eszik végig, így jön ki a top tízes sorrend. A szakmai zsűri 2017-hez hasonlóan megint a Ráday utcai Costest találta a legjobbnak, a lehetséges százból 93 pontot kapott az étterem, illetve a konyha séfje, Palágyi Eszter. Palágyi nagyon fiatalon, 29 évesen lett konyhafőnök, miután Miguel Rocha Vieira ráhagyta a feladatot. Óriási volt a nyomás, de a Costes meg tudta tartani a csillagot, és nem kizárt, hogy egy másodikat kapjanak márciusban a Michelintől. A Dining Guide kiemelte, hogy a Costes stabilan tartja a magas színvonalat, Palágyi Eszter pedig egyre inkább törekszik a magyar alapanyagok felhasználására. A Costes után nem sokkal, mindössze egy ponttal maradt le a Borkonyha. Sárközi Ákosék javítottak a korábbi helyezésükön, az azonban talán még fontosabb, hogy a Babel továbbra is ott van az élmezőnyben. Persze garancia nincs, de nem kizárt, hogy az évek óta szuperül teljesítő Veres István (a Babel séfje – a szerk.) nemsokára megkapja az első csillagát. 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás Az, hogy most nem tíz étterem került az elsők közé annak köszönhető, hogy a Dining Guide két olyan helyet ki tudott emelni, akik nem a klasszikus csúcséttermes vonalat viszik, de kategóriájukban egyedülállóak. Így szerepel Széll Tamásék piacétterme, a Stand25, illetve Ádám Csaba és Garai Ádám vezette Olimpia a listán. Persze nem maradhatott ki a Costes kistestvére, a Costes Downtown sem, ahol az ár-érték arányban verhetetlen ebédmenüt emelték ki. A konyhát a portugál Tiago Sabarigo viszi: akárcsak Palágyi Esztert, őt is Miguel Rocha Vieira hívta a Costeshez, és Sabarigo azóta már Budapesten képzeli el a jövőjét. A menüjén mindig van egy kis hazai portugál és egy kis magyaros. Gordon Ramsay képezte ki, szerzett nekünk egy Michelin-csillagot Március végén Budapesten rendezik a Michelin-kalauz idei díjátadóját, addig pedig ismerje meg, hogy kiknek köszönhetjük a magyar csillagokat. Fine dining minden mennyiségben, ételművészet a legfelsőbb szinteken, most a Costes kistestvérében. Akkor jöjjenek a különdíjasok: Év Étterme Díj: Costes Az Év Cukrászdája Díj: Mihályi Patisserie Az Év Street Food Díj: Pizza, Kávé, Világbéke Az Év Borlapja Díj: Borkonyha Az Év Ifjú Séftehetsége Díj: Kovács Péter, séf, Tama Év Innovatív Konyhája Díj: Innio, Tóth Szilárd és Sajben Csaba séfpáros Az Év Legígéretesebb Konyhája Díj: Fáma, Huszár Krisztián séf Az Év Séfje Díj: Barna Ádám, séf, St. Andrea Borbár Életmű Díj: Rosenstein Tibor Top 10 +2 étterem (ABC-sorrendben): Anyukám Mondta, Dudás Szabolcs séf Arany Kaviár, Kanász László séf Babel, Veres István, séf Borkonyha, Sárközi Ákos, séf Costes, Palágyi Eszter, séf Costes Downtown, Tiago Sabarigo, séf Fáma, Huszár Krisztián, séf MÁK, Mizsei János, séf Olimpia, Ádám Csaba, Garai Ádám, séfek Onyx, Mészáros Ádám, séf St. Andrea Borbár, Barna Ádám, séf Stand25, Szulló Szabina, Széll Tamás séfpáros Az országos, főleg budapesti éttermeken túl a Michelin-kalauzzal ellentétben a Dining Guide a vidéki konyhákat is figyel, sőt, külön kategóriában határozták meg a tíz legmagasabb színvonalú helyet Magyarországon. Itt az elsőt illetően nem volt túl nagy meglepetés, elvégre az Anyukám mondta már az összetett listán is szerepelt, de azért biztos találni még olyat, amiről kevesebbet hallottunk. Top10 vidéki étterem Anyukám mondta Kistücsök Platán Sauska48 Sparhelt Tiszavirág Villa Medici Mild Macok Pajta Viator Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.