
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
A Trade magazin először hirdette meg a Fenntarthatóság Szimbóluma pályázatot. A verseny célja, hogy minden évben, minél több olyan sikeres projekt kerüljön bemutatásra a Trade magazin által, amelyek hozzájárulnak egy fenntarthatóbb jövő eléréséhez. A meghirdetett kategóriákba összesen 23 pályázat érkezett, amelyet a szakmai zsűri online értékelt. Azok a pályázatok, amelyek az elérhető maximális pontszám 70%-át elérték, megkapták a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. Akár vállalati, akár egy-egy márkára vonatkozó vállalásaikkal, fejlesztéseikkel, beruházásaikkal példaként állhatnak a piac szereplői, valamint vásárlóik, fogyasztóik előtt. A díjazottak a Business Days 2020 konferencia másnapján, szeptember 23-án veszik át a szakmai zsűritől az elismerő okleveleket, de a Fenntarthatóság Szimbóluma 2020 logót a mai naptól használhatják. Az alábbi táblázatban a Fenntarthatóság Szimbóluma 2020 nyertesei, valamint pályázatuk rövid leírása olvasható: Vállalati kategória A pályázó Pályázat lényege Coca-Cola HBC Magyarország A Coca-Cola HBC Magyarország fenntarthatósági stratégiájának központjában egy hulladékmentes világ áll. Ennek eredményeként születtek meg a fenntartható termékcsomagolások, a korszerűsített gyártósorok. Tavaly a Tisza megtisztítása során 10.000 tonna hulladékot gyűjtöttek össze. CO-OP Hungary A COOP-üzletlánc 2016-ban elindította boltmegújítási programját, amelynek fókuszában az energia- és környezettudatosság áll. A 2400 üzlet esetében elérhető jelentős energia-megtakarítással középtávon nő a hálózat működésének hatékonysága, és jelentős környezetterhelés-csökkenés érhető el. dm-drogerie markt A dm 2019. őszén egy tudatos vásárlásra ösztönző, szemléletformáló program – a „Kezdd kicsiben!” – keretében mutatta meg e téren tett tevékenységeiket, és hívták közös cselekvésre a vásárlókat, hogy mit tehetnek ők maguk, ha a fenntarthatóságot szeretnék beépíteni a mindennapok gyakorlatába; s ehhez milyen segítséget tud adni a dm. Essity Hungary Az Essity a termékei életciklusának minden egyes lépésénél felméri a szociális és környezeti hatásokat és ez alapján szerzi be az alapanyagokat, folytatja a termelést, fejleszti ki a különböző megoldásokat, illetve kezeli a használat után a termékeket. Heineken Hungária A Heineken Hungária egyik stratégiai prioritása a hulladékgazdálkodás fejlesztése, jelenleg hulladékuk 98%-át újrahasznosítják. A sörfőzéskor megmaradó törköly értékesítésre kerül, a gyártás során használt anyagokat újrahasznosítják, valamint saját szennyvíztelepet is üzemeltetnek, ahol 100%-ban megtisztítják a vizet és újra felhasználják. Heineken Hungária A Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel komlót telepítettek Kastélyosdombón, amelyet az ott élők termesztenek és a Heineken Hungária piaci áron felvásárolja az alapanyagot. Prinzhorn Csoport magyarországi vállalatai A Prinzhorn Csoport Európa harmadik legmeghatározóbb vállalatcsoportja az újrahasznosító-, papír- és csomagolóipar terén. A cégcsoport üzleti alaptevékenysége a hulladékból értéket teremtő, körforgásos gazdaság, így környezetbarát és energia-hatékony ipari, üzleti körfolyamatot valósít meg. Real Nature A Real Nature úttörő módon és hosszútávra tekintve áll a jövő igényeinek szolgálatában, teszi mindezt az egészséges táplálkozás szem előtt tartásával, klímatudatos, fenntartható megoldásokkal. SPAR Magyarország A SPAR a társadalmi felelősség vállalás mellett előző évben is nagy hangsúlyt fektetett a környezeti fenntarthatóságra, például az áruházak korszerűsítésével, környezetbarát táskák bevezetésével, valamint a fogyasztók és dolgozók edukációjával. Visa Europe Services Mo.-i Kereskedelmi Képviselete Fenntarthatósági vállalásainak részeként a Visa 2020-ra elérte célját, a vállalat 100%-ban megújuló energiát használ olyan forrásokból, mint a nap- és szélenergia. Zwack Unicum A Zwack Unicum az előző évben a különböző gyártási anyagok és technológiák korszerűsítésére fókuszált: újrahasznosított dobozban kerülnek a polcokra a termékek, a palackok 65%-a újrahasznosított üvegből készülnek, csökkent a gyártás során a CO2 kibocsátás, kizárólag FSC papírból készült displayeket használnak. Márka/termék/szolgáltatás kategória A pályázó Pályázat lényege BS Plastic Trade 100%-ban bio alapú, kukorica keményítő anyagból készült zöldséges, pékáru vagy húsok tárolására alkalmas táska, amely teljes mértékben helyettesíti a jelenleg használt PE vékony falú, egyszerhasználatos zacskókat a boltokban, akár otthoni körülmények között is komposztálható, teljes mértékben visszaforgatható a környezetbe. Danone Magyarország Az Alpronál egy olyan világot álmodtak meg, ahol az ételeink nagyobb részét egyenesen a növényektől kapjuk. Mivel a növényi alapú életmód fenntartható a bolygónknak, és a növényi alapú ételek fogyasztása hozzájárulhat az egészségünket is szolgáló kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. dm-drogerie markt A dmStart! program keretében tavaly 14, innovatív terméket kínáló céget választott ki a dm, amelyek termékei kaphatók már az üzletekben. A Seinz. férfiaknak szóló exkluzív termékcsalád különlegessége, hogy a tusfürdők és samponok csomagolása 97 százalékban újrahasznosított anyagból készül, és az eladott termékek után a dm a Plastic Banket támogatja. Heineken Hungária A Heineken Hungária egyik fenntarthatósági vállalása a szén-dioxid-csökkentés, ennek megfelelően az elmúlt 10 évben 50%-kal csökkentették a kibocsátásukat több remek kezdeményezéssel, mint a zöld hűtők használata, a sörszállítások és járművek modernizációja. A Heineken Hungária és a Soproni az egyetlen magyar sörmárka, amely 20 évre kötelezettséget vállalt a magyar, a zöldebb jövő mellett. Procter & Gamble Hungary Az Ariel POD már 30 fokon is remek mosási eredményt mutat. Az Energy Saving Trust kutatás szerint a 30 fokon történő mosás a 40 fokon történő helyett 57%-os energiamegtakarítást eredményez. A hideg vízben történő mosás egyben hozzájárul a mosott ruhák formájának és színének megőrzéséhez, hosszabb élettartamához. reNEW Technologies Hungary Tíz éves kutatómunka eredményeként a reNEW Technologies kutatói Budapesten kifejlesztettek egy eljárást, amellyel a víztisztító telepeken visszamaradt, eddig végtermékként kezelt biomasszát hasznosítani lehet. Az egyik fő alapanyag az ecetsav, ami kiválóan alkalmas háztartási tisztítószerek előállítására. Így jött létre a világ első, 90%-ban újrahasznosított szerves anyagból előállított tisztítószer-családja, a CYCLE. Target Sales Group A Jordan szájápolási márka közel 100 éve készít fogkeféket a célból, hogy segítsen az embereknek megőrizni fogaik egészségét egész életükön át. A 2019 tavaszán bevezetett GREEN CLEAN FOGKEFE nagyszerűen kombinálja az újrahasznosított anyagokat, a felhasznált anyagok kiválasztásánál fő szempont volt a környezettudatosság. Virgin Oil Press A szőlőmagokból kinyerhető, telítetlen zsírsavakban, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, hidegen sajtolt olajok és a tápanyagdús szőlőhéjőrlemény gyártása során minden keletkező anyagot maradéktalanul hasznosítanak. A magolajiszapot gourmet krémek formájában és kozmetikumok alapanyagaként, a pelletet maglisztté őrölve vagy állati takarmányként értékesítik, az ajakbalzsamokat lebomló papírtokba csomagolják. A nyerteseknek gratulálunk!
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.