Mihalik Enikő óriásit bulizott a Bahamákon!

Mihalik Enikő óriásit bulizott a Bahamákon!

Mihalik Enikő a múlthéten még Cannes-ben romantikázott pasijával, ahonnan egy csókolózós képet is kiposztoltak. Azonban Enikő újabb csodás helyre utazott, a Bahamákra, ahol ismét megünnepelte születésnapját legjobb barátaival. A vendégek között ott volt Éder Krisztián is, aki természetesen az Instán is felköszöntötte őt egy képpel, amit ő készített még 4 évvel ezelőtt róla. „Az első fotóm rólad és talán az első közös nyaralás, amit barátokként töltöttünk együtt. Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád. Boldog szülinapot Encikém” – írta a képük alá. 2013, Szanazug. Az elsö fotòm Ròlad ès talàn az elsö közös nyaralàs amit baràtokkènt töltöttünk együtt. Köszönöm, hogy mindig szàmíthatok Ràd ès nagyon remèlem hogy nem dobtok semmit a Vodka szòdàmba mert halljak meg nincs kòrhàz a Bahamàkon. Boldog szülinapot Encikèm❤️ @eniko #enikoturned30 Krisztián Éder (@krisztianeder) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 27., 18:04 PDT Persze nem Krisztián az egyetlen, aki ott volt, ugyanis Enikő rengeteg barátnője is velük utazott, akikről több képet is posztolt. Úgy tűnik, hogy a csapat nagyon jól érezte magát, legalábbis az összes képen mosolyog a modell. Csekkold a nyaraláson készült képeket! Közös strandolás a csajokkal? A legjobb szülinapi ajándék! ❤️ Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 27., 18:35 PDT A lányok egy közös meztelen képet is bevállaltak a nyaraláson! Au Revoir Harbour Island… @zoltantombor #eniko30 #bahamas #harbourisland #ladies #art #naked #blackandwhitephotography Anita Hodosi (@anitahodosi) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 10:48 PDT Enikő megmutatta egyik ajándékát is, ami egy fürdőruha volt. Természetesen csodálatosan állt rajta! Thank you @kiini for this two piece wonder! Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 08:10 PDT Enikő még egy meztelen képet is posztolt magáról. ⛱ Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 10:43 PDT Persze a csajok nem csak napozgattak végig! I did fall after that Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 28., 15:41 PDT Ilyen volt a szülinapi vacsora asztal. Happy Birthday @eniko ! #enikoturns30 #eniko30 #birthdaymonth Nelli Tombor (@nellitombor) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 28., 10:21 PDT

Forrás: Cosmopolitan | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink