
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Megint egy újdonsággal rukkolt elő a Bormarketing1x1. Bormarketing történelmi pillanatnak lehetünk tanúi a szakmai oldal által jegyzett Borketing Gyüli program új rovatával. „Amikor kitaláltam még magam sem hittem, hogy működhet, de a jó szándék és az önzetlenség győzött.” – Nagy Gábor, alapító A Borketing Gyüli új, „Kedvenc kampányom” rovatának lényege ugyanis az, hogy minden hónapban felkérnek egy bormarketingben jártas, gyakorlott hazai pincészetet, hogy az adatokat felfedve írják le egy korábbi, működő kampányukat. Így a tapasztalatlanabb borászatok tanulhatnak a itthoni példákból. Ez nagyon fontos, és eddig példa nélküli kezdeményezés, ugyanis bár külföldi minták alapján is sok mindent lehet a gyakorlati marketingbe ültetni itthon, de hazai példák szerint, melyek ráadásul első kézből jönnek, és bizonyítottan működőképesek, kézzel fogható és komoly értéket képviselő tudást szerezhetnek a beavatottak. A pincészetek és a Bormarketing1x1 közötti megállapodás szerint – miután azért igencsak műhelytitkokról van szó – nem lehet teljesen nyílttá tenni a szakmai interjúkat, ezért csak azok az érdeklődők olvashatják, akik előfizetnek a Borketing Gyüli programra ( borketing.hu ). Az oldal megfogalmazása szerint viszont „havonta akár egy családi pizza áráért” hozzájuthat bárki az ezzel együtt már hat rovatból álló havi tudásanyaghoz, ami a kapott értékhez képest igen csak baráti ár. Ezúton is köszönjük a rovatban szereplő borászatoknak a segítőkészséget. Az első, októberi interjú alanya Sipos Gábor, a Bock Pince marketingese, a novemberié pedig Illés Tamás a Pannonhalmi Apátsági Pincészet marketing és értékesítési vezetője volt.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.