Olyan bikiniben ment strandra, hogy letartóztatták

Olyan bikiniben ment strandra, hogy letartóztatták

Letartóztattak egy húszas éveiben járó tajvani nőt a Fülöp-szigeteki Boracayban, miután felháborodást váltott ki fürdőruhája, amit szinte semmit sem takart a testéből – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett nő nagy feltűnést keltett a sziget híres fehér homokos strandján, a csak zsinórokból álló bikinijében. Annyira, hogy több helyi lakos és turista is fotókat készített róla, amik aztán a közösségi oldalakon kezdtek el terjedni. A nő a Philippine Daily Inquirer című helyi lap cikke szerint szerdán egy fehér színű, csütörtökön pedig egy vörös színű fürdőruhában strandozott. „Szó szerint csak egy zsinór volt” – mondta el a helyi rendőrkapitány. Jess Baylon őrnagy elmondása szerint a nőt és barátját a hotelszobájukban fogták el, majd letartóztatták őket, és bevitték a rendőrségre. Babaye nga naka bikini sang daw ballpen ka nipis nga tela nga Naga tabon sa iya pekpek, Gin dakop na sang mga otoridad sa Boracay. Közzétette: Baskog Front Line – 2019. október 10., csütörtök Baylon elmondása szerint a nő nem érezte úgy, hogy bármi gond is lenne a fürdőruhájával, és állítása szerint otthon Tajvanon mindig abban szokott strandra járni. Mivel a helyi törvények nem szabályozzák, hogy milyen fürdőruhában lehet strandolni, a nőt egy olyan jogszabály megsértése miatt ítélték el, ami tiltja a buja fényképek készítését és bemutatását. A nőnek 2500 pesós pénzbüntetést kell fizetnie. A kiemelt képen a közösségi oldalakon terjedő fényképek egyike. Fotó: Facebook/Baskog Front Line

Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink