
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Tizenkét kisüzemi sörfőzde és nemzetközi sörgyár csaknem ötvenféle sörével, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja az 5. Veszprémi Sörfesztivál a közönséget június 15. és 18. között a Historia Kertben. Szücs Balázs, a Historia cégcsoport ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a sörök mellett borokat és pálinkákat is lehet majd kóstolni a fesztiválon, amely ingyenesen látogatható. Hozzátette: a veszprémi Historia Sörfőzde hatféle – világos, ír vörös, meggy, búza, szilva és fekete ribizli – házi sörrel lesz jelen, de Balatonvilágosról, Zircről, Dombóvárról, Fótról, Békésszentandrásról, Magyarhertelendről, valamint Csehországból és Németországból is lesznek kézműves, illetve nagyüzemi készítésű sörök. Saári Annamária rendezvényszervező a programokról szólva elmondta: csütörtökön a hivatalos megnyitó után Kocsis Tibor és a Hollywoodoo, pénteken a Fun Thomas Band, Péterfy Bori és a Love Band, valamint DJ Edgár áll színpadra. Szombaton a helyi Acro Dance táncosai és a Gotthy Live Project után Bogi, az Ocho Macho és DJ Super Stereo, míg vasárnap a Footnotes Dance Company táncosai, Béres Alexandra, Polgár Peti és a Kozmix szórakoztatja a közönséget. A rendezvényszervező hozzátette: a fesztivál területén bátorságpark is várja az érdeklődőket extrém hintával és eurobungeeval, de lesz kisvasút, légvár, pónilovaglás, labdás játszóautó, valamint kézműves vásár is. (MTI)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.