
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből?
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a támogatás céljai között említette, hogy hozzájáruljon a borászati üzemek szőlőfeldolgozó, borkészítési vagy palackozási infrastruktúrájának fejlesztéséhez, valamint versenyképességük növeléséhez. Feldman Zsolt hozzátette: a már megvalósult beszerzésekre akkor vehető igénybe a támogatás, ha a borászati gép gyártási ideje a kifizetési kérelem benyújtásakor nem haladta meg a két évet, vagy a gépet első alkalommal 2020. január 1-jét követően helyezték üzembe. A már megvalósult beszerzéseknél a kifizetési kérelem és támogatási kérelem megegyezik, amely 2020. november 30-a és december 21-e között nyújtható be. A támogatás intenzitása a Közép-Magyarországi régión (Pest megye és Budapest) kívül 50% (nagyvállalatok számára 40%), míg azon belül 25% (nagyvállalatok esetében 20%). Az újonnan tervezett beruházásokkal kapcsolatban a kérelem november 2-a és november 22-e között adható be. Ebben az esetben a beruházás – saját felelősségre – a benyújtás napjától megvalósítható. A Magyar Államkincstár a beadványokat március 15-éig bírálja el, míg a megvalósított beruházásokra a kifizetési kérelmet az első évben május 17. és június 15. között lehet benyújtani. A következő tervezett benyújtási időszak 2021. április 1-20. között várható. Az igényléseket a Magyar Államkincstár elektronikus felületén kell benyújtani. A pályázat további részletei az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendeletben olvashatók. Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
A hűtött, palackozott és dobozos italok árusítása egy rendkívül jövedelmező üzleti tevékenység, amely számos előnnyel ...
Egy pohár bor, korsó sör, esetleg fél cent hazai pálinka – majdnem mindegy, hogy mi kerül a poharakba, az egyik ...