
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből?
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
Rebel Wilson színésznőről a Tökéletes hang című film óta tudjuk, hogy vicces, és tudjuk róla azt is, hogy hónapok óta keményen diétázik illetve edz, hogy jobb formába kerüljön. Wilson eddig is sok videót illetve fotót osztott meg a témában, de a legutóbbi nemcsak egy szimpla edzős videó lett, hanem egy VICCES edzős videó. Rebel a videó szerint épp nyaral – vagy filmfesztiválon van, esetleg forgat – ugyanis egy tengeren hullámzó jachton készítette a videót, amit Monaco-edzéssornak nevezett el, és amihez nem kell más, csak egy hatalmas, de tényleg óriási üveg Vodka. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Rebel Wilson (@rebelwilson) által megosztott bejegyzés, Szept 27., 2020, időpont: 6:22 (PDT időzóna szerint) Rebel a közel ötliteres vodkásüveget emelgeti végig a videóban úgy, mintha súlyzó lenne, és a szeme sem rebben közben, még csak nem is neveti el magát, pedig pont úgy dumál közben, mint bármelyik edzős videóban a trénerek. A kommentelők természetesen imádták, sőt megjelent köztük Brittany Snow színésznő is, aki azt írta: „Végre egy edzés, amit én is értek!” Kiemelt kép: Us Getty Images
Forrás: Cosmopolitan | Teljes cikk itt
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
A hűtött, palackozott és dobozos italok árusítása egy rendkívül jövedelmező üzleti tevékenység, amely számos előnnyel ...
Egy pohár bor, korsó sör, esetleg fél cent hazai pálinka – majdnem mindegy, hogy mi kerül a poharakba, az egyik ...