
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből?
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk, hogy milyen folyamatok során bomlik le az alkohol a szervezetünkben, ...
Tavaly stagnált a románok sörfogyasztása, így 2016-ban is fejenként átlagban 80 liter sört ittak Romániában – közölte a romániai sörgyártók egyesülete. A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap által csütörtökön közölt adat szerint tavaly 15,8 millió hektoliter fogyott, az adat megegyezik a 2015-ben jegyzettel. A román sörpiac 2008-ban érte el a csúcsot, akkor fejenként 100 liter sör fogyott. A romániai gyártóknak nem céljuk elérni a kilenc évvel ezelőtti csúcsot, sokkal jobban örülnek annak, hogy a piac stabilizálódik. Shachar Shaine, az egyesület elnöke kiemelte, az elmúlt tizenkét évben először fordult elő tavaly, hogy a műanyag palackban árult sör értékesítése csökkent. Két százalékos volt a visszaesés, így tavaly a műanyag palackos kiszerelésű sör az eladott mennyiség 51,5 százalékát tette ki. Romániában 1998 óta árulják a sört műanyag palackokban is. Ezt az akkor még román tulajdonban levő marosvásárhelyi sörgyár honosította meg, a jelentős siker hatására valamennyi piaci szereplő bevezette. Az egyesület képviselői szerint a műanyag palackos sör esetében tapasztalt visszaesés jelzi, hogy a román fogyasztók egyre inkább a drágább termékek felé fordulnak – olvasható a Ziarul Financiarban. (MTI)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk, hogy milyen folyamatok során bomlik le az alkohol a szervezetünkben, ...
Az italpiac egyre inkább az online térbe költözik, és azok a kereskedők, nagykereskedések, webshopok és gyártók, akik ...
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...