
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Április utolsó hétvégéjén Ausztriában is megkezdődik a bortavasz - a közeli Burgenlandban egymást érik majd a rendezvények. Elsőként a burgenlandi vörösborok fővárosának számító, Fertő-tó közeli Gálosban (Gols) tárulnak ki pinceajtók. Itt pénteken délután három órakor kezdődik a program, amelynek keretében több mint nyolcvan borászatba várják a borkedvelőket. Április 29-én, szombaton 13 órától 20 óráig, április 30-án, vasárnap pedig 13 órától 18 óráig várják az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan a közösségi házban prezentációkat és kóstolókat is szerveznek. Az egyes helyszínek között kisbuszok szállítják a borbarátokat. Akiknek pedig arra van igényük, azok vezetett túrán is részt vehetnek. A Vas megyével határos Dél-Burgenlandban ötödször rendezik meg a Bortavaszt. A Rohonctól (Schnitzler) Csejkén (Eisenberg), Németlövőn (Deutsch Schützen), Csatér-hegyen (Csaterberg), a winteni hegyen (Pinkatótfalu), Pinkakertesen (Gaas), Nagysároslakon (Moschendorf) át Ókörtvélyesig (Eltendorf) 60 kilométer hosszan húzódó terület legjobb borászatai április 29-én és 30-án tárják ki pincéik ajtaját. Mintegy 70 borász összesen több mint 350 féle borral várja a vendégeket. A bor mellett mindenhol gondoskodnak némi tipikus helyi harapnivalóról is. A hagyományos sós stangli és a tökmagos különlegességek mellett lesz néhány igazi „kulináris gasztro-állomás“ is, ahol helyi alapanyagokból készült remekeket kóstolhatnak a borbarátok. Az eseményre Szombathelyről, Kőszegről és Körmendről autóbusz különjáratokat indítanak. Az egyes helyszínek között is buszokkal közlekedhetnek a látogatók. A fehérborok kedvelőinek sem kell sokat várniuk, a Duna menti Wachauba ugyan egy héttel később, de ugyancsak beköszönt a bortavasz. Itt május 6-án és 7-én, 10 és 18 óra között több mint száz pincében fogadják a vendégeket.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.