
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Komoly tejipari válság leselkedik Európára, legalábbis ezt jósolja az egyik legnagyobb tejipari cég vezetője. Karácsonyra a tejből és a vajból is kifogyhat a kontinens – írja a CNBC nyomán a portfolio.hu. Peder Tuborgh, a dán Arla Foods vezére szerint a világ tejkészlete nagyon alacsony szinten van, a tavalyi alacsony tejipari árak miatt a termelők visszafogták a termelést, emiatt pedig egy év alatt 28%-kal nőttek a globális tejárak. Európában olyan rossz a helyzet, hogy Karácsonyra egyes tejipari termékekből, mint a vajból, hiány alakulhat ki. Miután 2015-ben megszüntették az uniós tejkvótát, a tej ára jelentősen csökkent, ez pedig arra sarkallta a termelőket, hogy visszafogják a tejtermelést. Ennek hatására a tej ára az év elején raliba kezdett és csak mostanra tudott valamelyest stabilizálódni. Ettől még az Arla Foods vezére szerint a probléma nem múlt el, a cég például több lépcsőben is emelte a termelőknek a tejtermékek után fizetett kilónkénti árat, hogy érdekeltté tegye őket a termelésben. (portfolio.hu)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.