Munkalehetőségek hada várja az álláskeresőket a logisztika és szállítmányozás területén Magyarországon
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
A Tokaji Bor, a tokaji ecet és a dió is szerepel majd a magyar csapat tál- és tányérelemeiben a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 24-25-i lyoni világdöntőjén. Széll Tamás séf, a magyar csapat versenyzője a felkészülésről szóló szerdai budaörsi sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bocuse d'Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie. Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni, "a dobogó pedig a legszebb álom lenne". Szulló Szabina, a magyar csapat másodcoacha elmondta azt is, hogy a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek. Többféle savanyítást is felhasználnak majd az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió, ráadásul még a felhasznált tálak formaterve is visszaadja a magyar jelleget. Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült csendes borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek. Folytatás a Vinoporton.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
A logisztika és a szállítmányozás ágazata a 21. században óriási fejlődésen megy keresztül. Ráadásul a globalizálódó ...
Az esküvői meghívók és a borfogyasztás kultúrája közötti kapcsolat az elegancia, az ízlés és a részletekre való ...