Úgy isszák a híres cseh sört, mintha nem lenne holnap

Úgy isszák a híres cseh sört, mintha nem lenne holnap

A Budejovicky Budvar (Budweiser Budejovice) sörgyár a cseh „nemzeti kincsek” közé számít, az ország negyedik legnagyobb sörgyára, és az egyetlen, amely állami tulajdonban van, nemzeti vállalatként működik. A Budweiser Budvar Márka nemzetközi szinten is nagyon ismert és közkedvelt, a világ 77 országába exportálják. A Budvar teszi ki a cseh sörkivitel 20 százalékát. A sörgyár termelésének 61 százalékát értékesítik külföldön. Tavaly a Budvar 1,61 millió hektoliter sört főzött az eredeti receptek szerint.A Budvar legnagyobb piacát Nagy-Britannia jelenti, ahol csak tavaly öt új Budvar söröző nyílt. A termelés korlátai következtében azonban a gyár már egyre kevésbé tudja kielégíteni a britek egyre növekvő igényeit, ezért is van rendkívül nagy szükség a kapacitások bővítésére. A gyár már második éve lehetőségeinek határait feszegeti, és feltétlenül szükség van a gyártási kapacitások bővítésére és korszerűsítésére. Utóbbi már tavaly elkezdődött, erre 407 millió koronát fordítottak. Hasonló összegű befektetést terveznek az idén és 2018-ban is, kétmilliárd koronát fordítanának a fejlesztésekre két év alatt.

Forrás: MM online | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink