
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Februártól új szenior márkamenedzser felügyeli az egyik legnépszerűbb hazai sörmárka megújulását, Spiegel György személyében. A Borsodi Sörgyárhoz érkező szakember évtizedes nagyvállalati tapasztalatot hoz magával. Elsőszámú célja tovább erősíteni a Borsodi márkanevet, hogy a sörfogyasztók elsőszámú választásává váljon. Spiegel György több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi élelmiszeriparban, emellett a nemzetközi kihívásokat is jól ismerheti, hiszen több évet dolgozott az Egyesült Királyságban marketing területen. A Borsodihoz február elején érkezett, elsőszámú célja, hogy a Borsodi márka megújulását koordinálja annak érdekében, hogy újra a hazai sörfogyasztók kedvencévé váljon. „Nagy örömmel csatlakoztam a Borsodi Sörgyárhoz, hiszen mindig is kerestem az emberközpontú, ugyanakkor professzionális munkahelyi közeget, amit itt úgy érzem meg is találtam” – jelentette ki Spiegel György. Az pedig kifejezetten a habos oldal, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb és nagy ambíciókkal rendelkező márkájához kerültem, tele izgalmas feladatokkal és kihívásokkal.” Kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy tapasztalatai miatt tökéletesen ismeri a hazai sörpiac minden kihívását, és széleskörű tapasztalattal rendelkezik. Így joggal számíthat a Borsodi arra, hogy hamar eléri saját és a vállalat céljait. „Fontos volt, hogy olyan embert találjunk, akinek széles körű FMCG tapasztalata van, kézzelfogható eredményeket ért el munkája során, és mind a Borsodi, mind anyavállalata, a Molson Coors vállalati kultúrájába könnyen tud beilleszkedni” – mondta el róla a Borsodi sörgyár marketing igazgatója, Juhász Péter Tibor. Új kollégánk személyében biztos vagyok benne, hogy megtaláltuk az ideális embert a feladatra, és közösen sikerrel tudjuk folytatni a Borsodi márka tavaly megkezdett megújítását” Spiegel György februártól tölti be a Borsodi szenior márkamenedzser posztját.
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.