
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
A kamatmentes hitelprogram első körében 25 meghatározott tevékenységi körhöz (TEÁOR) tartozó vállalkozások vehetnek részt. A NAK mellettük indokoltnak tartja a vendéglátóegységekbe beszállító termelőkre és feldolgozókra, valamint az élelmiszer-nagykereskedőkre is kiterjeszteni a kört. A vendéglátóhelyek, szállodák beszállítóinak értékesítési csatornái jelentősen beszűkültek. Leginkább a vízi szárnyassal, hallal, sertéssel foglalkozó termelőknél, feldolgozóknál okozott extra költségeket a tárolás, illetve az áron aluli értékesítési kényszer. De a kisüzemi sörfőzdék, a pálinka-előállítók, továbbá az élelmiszer-nagykereskedelemben a kávékereskedők árbevétele is jelentős mértékben zuhant. Kapcsolódó Egyéni vállalkozók is megkaphatják az EU-tól érkező 10 milliós ingyenhitelt Az Európai Unió helyreállítási alapjából érkezik. Az agrárkamara felsorolja, hogy mely TEÁOR-számokat javasolja a program bővítéséhez. Ezek között van a többi között a hús-, baromfihús-, a hal- és a burgonyafeldolgozás, illetve -tartósítás, a zöldségféle, dinnye, gyökér- és gumósnövény termesztése, a gyümölcs- és zöldséglé gyártása, az egyéb gyümölcs- és zöldségfeldolgozás. Idesorolnák egyebek közt a tejtermék, kenyér, friss pékáru, illetve a tésztafélék gyártásával foglalkozókat is. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön program keretösszege 100 milliárd forint. Vállalkozásonként akár 10 millió forint is felvehető, ami bér, járulék, rezsi, működési költségre, valamint készletfinanszírozásra egyaránt felhasználható. A kölcsön törlesztését három év türelmi idő után kell megkezdeni.The post Újraindítási ingyenhitel: bajban vannak a vendéglátás beszállítói is first appeared on 24.hu.
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.