Ütősek lesznek a jövő fesztiváljai

Ütősek lesznek a jövő fesztiváljai

Már hagyományszámba menő kerekasztalbeszélgetéssel és az év fesztiválfotósainak díjazásával zárta a 2017-es fesztiválszezont a Heineken Hungária.   Az idei fesztiválszezont értékelő kerekasztal beszélgetésen Löbenwein Norbert, a Sziget, VOLT és Balaton Sound fesztiválok főszervezője elmondta: „Annak ellenére, hogy a fesztiválok egyre több embert vonzanak, és népszerűek, tisztában vagyunk azzal, hogy nem kényelmesedhetünk el, évről-évre meg kell újulnunk. A mai fesztiválozók teljes élményre vágynak, ezért ma már a fesztiválok korántsem csak a zenéről szólnak. A vizuális élmény például egyre meghatározóbb eleme a szórakoztatásnak.” Hozzátette, a látvány és az élmény sok tízmillió forintos kiadással járhatnak, de a látogatói elégedettség mérésből kiderül, hogy utólag is megtérülő befektetésnek bizonyulnak.   „A fesztiválok szponzorai a szervezők partnerei az innovációban” – tette hozzá Mülhauser Ádám, a Heineken Hungária fesztiválszponzorációért felelős vezetője. „Közös érdekünk, hogy emlékezetes élményt nyújtsunk a fesztiválozóknak. Erre remek eszközök a már-már ikonikusnak számító márkamegjelenések, mint például a Heineken Stage a Balaton Sound-on, vagy a Soproni Dóm a VOLT-on, melyek a fesztiválok kiemelkedő látványosságai és egyben találkozási pontjai is.” A szakember elmondta, hogy az idei fesztiválszezonban most először kínáltak komplex portfoliót a sörös pultokban: „Az elmúlt évekkel ellentétben a fesztiválozók jobban igénylik a választékot, így számunkra nem kérdés, hogy nemcsak az alap portfólióval, hanem innovációinkkal is megjelenjünk ezeken az eseményeken”- tette hozzá. Az idei év slágerei is a legújabb fejlesztések közül kerültek ki: a 100%-ban magyar fejlesztésű Soproni Óvatos Duhaj IPA mellett a Beers of Europe válogatás prémium sörei, különösen a belga lambic sör, a Mort Subite hódítottak. A bevezetés sikere után a fesztiválokra ezekből az innovációkból külön készleteket különített el a sörös cég. A sörök mellett idén is hódítottak a ciderek, különösen a csapolt változat, amelyek fogyasztása 2015 óta stabilan, idén is kétszámjeggyel növekedett.   Az eseményen José Matthijsse, a vállalat vezérigazgatója elmondta: az elmúlt fesztiválszezon legnagyobb sikere az idén bevezetett Soproni „Óvatos Duhaj” IPA minden előzetes várakozást felülmúló fogadtatása volt. “Terveink vannak. Meggyőződésünk, hogy a folyamatos innovációval továbbra is emlékezetes pillanatokat fogunk szerezni a magyaroknak a fesztiválokon és az év minden más szakaszában” – mondta José Matthijsse.   A beszélgetésen Gosztonyi Zsolt, az RTL Klub szerkesztő riportere – aki rendszeresen a legnagyobb magyar és külföldi fesztiválról tudósít – elmondta: „A magyar fesztiválok kimagasló kulturális értéket képviselnek, amelyre már külföldön is felfigyeltek. Ma a legtöbb fiatal, akikkel az utcán, fesztiválokon találkozom Európában, a Szigetről és a Balaton Soundról ismerik Magyarországot. Ugyanakkor fontos, hogy a magyar rendezvények lépést tartsanak egy-egy referenciapontnak számító ikonikus külföldi fesztivállal is.”   A fesztivál továbbra is Hungarikumnak tekinthető: idén nyáron is több ezer rendezvény volt az országban. Az elmúlt évek leginkább szembeötlő változása az, hogy a fesztiválokon a fiatalok mellett egyre nagyobb számban van jelen az idősebb korosztály. Löbenwein Norbert szerint a fesztiválozás mára elfogadott életformává vált. A sikeresen zárt fesztiválszezon mellett abban azonban egyetértettek a szakemberek, hogy a jövő megújulás nélkül nem elképzelhető. Ahogy a fesztiválközönség érdeklődése, vagy akár a social csatornák előretörésével a médiafogyasztása változik, úgy kell a jövőben megújulni a szervezőknek és a programoknak is, mert az évről évre garantáltan magas színvonalú koncertélmény már nem elegendő a látogatószám növeléséhez.   A beszélgetés végén a Heineken Hungária vezérigazgatója átadta az idei Fesztiválpillanatok fotópályázat díjait mind a profi, mind pedig amatőr kategóriában. Összesen 186 amatőr fénykép és közel száz sajtófotó közül az év hivatásos fesztiválfotósának járó elismerést Major Kata nyerte el, míg az amatőr kategória győztese Pályi Péter lett. A fotók a Bartók Béla úti HADIK Kávézóban még októberben megtekinthetők, ezt követően a képek országos turnéra indulnak: az év hátralévő részében Székesfehérvár, Sopron, Debrecen, Pécs sörözői adnak majd otthont a kiállításnak.

Forrás: MM online | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink