
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Már az is önmagában elképesztő, hogy Vasember ruhája a valóságban is létezik – az pedig főleg, hogy most világrekordot is döntöttek vele. Richard Browning az általa alapított Gravity céggel fejlesztette ki a Daedalus nevű, testtel irányítható sugárhajtású ruhát, ami rekordsebességet, 51,53 km/órát ért el harmadik próbálkozásra a brit Lagoona Park felett. Mivel a ruha testtel irányítható, ezért alapos gyakorlás kell a magabiztos repülés elsajátításához, ami még Browningnak sem ment zökkenőmentesen. Egy szerencsétlenül vett kanyar után a vízben kötött ki, de végül sikerült csúcsot döntenie a Guinness Világrekordok biztosai előtt, sosem repült még senki ilyen gyorsan sugárhajtású ruhában. Az egyedi tervezésű exoskeleton négy darab gázturbinával működik, ebből kettő a karokon, míg a másik kettő a csípő oldalain helyezkedik el. Browning korábban azt mondta, hogy a ruha később akár 321 km/h sebességgel is tud majd repülni több ezer méterrel a föld felett. A Gravity már több ezer fontot kapott a befektetőitől a fejlesztések folytatására, a legutóbbi befektetési kör során további 650 ezer dollárra (175 millió forint) tettek szert. A cég jelenleg a szükséges protokollok kidolgozásán dolgozik, hogy kereskedelmi forgalomba is bocsátható legyen a felszerelés, aminek csak darabját 250 ezer dollárba (67 millió forint) kerül elkészíteni. A cél, hogy a Daedelus az első, szélesebb körben elérhető személyi jet pack legyen.
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.