Kavalan - Classic Single Malt Whisky 0,7L DD

  3.97 / 5.0 (33 szavazat alapján)

A Kavalan Classic az első tajvani Whisky, és mint ilyen közel áll ahhoz, hogy megfelelő diplomáciai óvatossággal ugyan, de kínai whiskynek nevezhessük (Tajvan kimondta függetlenségét Kínától, amely azt viszont máig nem ismerte el). A Kavalan whiskyt a sziget észak-keleti részén (Yilan megye) található Yuan Shan (avagy King Car Kavalan Whisky Distillery) lepárlóban készítik. Nem véletlenül esett erre a vidékre a választás, hisz az üzem két hegyvonulat között helyezkedik el, amelyek bővelkednek tiszta és hideg forrásvizekben. A tulajdonos King Car Group mindössze 8 hónap alatt húzta fel az épületeket, így 2006-ban már meg is indulhatott a termelés az üzemben. Emellett egy gyönyörű látogatóközpontot is felépítettek, amelyben évente nem kevesebb, mint egy millió ember fordul meg, vagyis annyian, mint az összes hasonló célú skóciai létesítményben összesen! Nevét Yilan megye legkorábbi törzséről kapta. Malátázott árpáját pedig egyenesen Skóciából. A whisky lepárlásnál szokatlanul korai vágási pontok alkalmazása miatt alapvetően édes karakterű italokat készítenek, amelynek érleléséhez válogatott, minőségi hordókat használnak; többek között bourbon, sherry, portói és egyéb más boroshordókat. A négyemeletes tárolóházakban a hordók össze vannak kötve egymással, ezáltal előzve meg az igen gyakori földrengés okozta károkat. A forró és magas páratartalmú klíma miatt a máshol szokásosnál jóval nagyobb az angyalok jussa vagyis amekkora rész elpárolog évente a hordóból: a legfelső szinten akár 42 fok is lehet, az angel’s share pedig 15-17%, ellentétben például a Skóciában szokásos évi 1-2%-kal! Ugyanakkor az ital érlelődése is jóval intenzívebb, amit - személyes tapasztalatok alapján - mi magunk is meg tudunk erősíteni! A kiváló hordós érlelés és a különleges klimatikus körülmények következtében egy egészen komplex, többrétegű whiskyt élvezhetünk a Kavalan személyében, amelyet bátran ajánlunk kipróbálásra, még ha fiatal korához képest magas áron kerül piacra. Ezek az 5-8 éves italok jóval idősebb whiskyk aromavilágát és összetettségét képesek felmutatni. Első whiskyjüket 2008 decemberében adták ki, amely Kavalan néven a lepárló alapválasztékának zászlóvivő terméke. Ezt az italt 6 különböző hordótípusból keverik ki, amelyek között van friss bourbon, friss sherry , újratöltött bourbon, vörösboros spanyol, valamint két különböző fehérboros portugál hordó. A Kavalan bársonyosan sima, édeskés alapkarakteréhez ezáltal fűszeres-gyümölcsös komplexitás párosul.


Értesítsünk ha lesz akciós
Kavalan whisky vagy új termékkel lépnek piacra?

Hibás vagy üres e-mail cím, próbáld újra
Hibás vagy üres név, próbáld újra

Fogyasztói árak:

Bolt neve
A termék ára
Szállítás

Ginnet

Boltban a termék neve: Kavalan Single Malt (0,7L / 40%)
Szállítási idő: 3 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft
Szállítási idő: 3 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft

Goodspirit

Boltban a termék neve: Kavalan Single Malt (0,7L / 40%)
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1190 Ft

PiaOlcsón

Boltban a termék neve: Kavalan Single Malt whisky 0,7 pdd. 40%
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1690 Ft
Szállítási idő: 2 munkanap
Szállítás költsége: 1690 Ft

Megjelennél ital termékeddel az oldalon?

2 hónapos díjmentes megjelenés az italkereső oldalon

Próbáld ki ingyenesen 2 hónapig és növeld online eladásaid. Nincs hűségidő, nincs kötelezettség.

A termék árának változása az elmúlt 3 hónapban


Hozzászólások száma: 0

    Még nincs hozzászólás, legyél TE az első aki hozzászól a(z) Kavalan - Classic Single Malt Whisky 0,7L DD termékhez!

    Mikor kóstoltad először? Mikor kóstoltad először?
    vagy
    Milyen emléked fűződik hozzá? Milyen emléked fűződik hozzá?
    vagy
    Mivel, hogy érdemes inni? Mivel, hogy érdemes inni?

Én is hozzászólok


Üres név mező, próbáld újra
Hibás vagy üres e-mail cím, próbáld újra
20 karaktert azért csak ki kéne préselni magadból :)

Kavalan termékek

Összes Kavalan Whisky megtekintése

Whisky termékek

Összes Whisky megtekintése

Mások ezeket is megnézték

Árak megtekintése