Üdítő

(104 találat)
Szűrők elrejtése
Összesen 104 db Üdítő érhető el, 3 oldalon.

A Coca Cola mindenki által ismert, még az is, aki nem fogyasztja, hiszen a világ első, legnépszerűbb és legkeresettebb kólamárkájáról van szó. Szinte nincs is olyan ország, ahol ne lehetne megvásárolni, ezért mondhatni a világ legnépszerűbb italai közé tartozik. Eredetileg gyógyszerként forgalmazták gyomorbántalmakra, de létezik olyan legenda is, hogy tisztítószerként is használták a háborúk során a kezdeti receptjét, mert a vért nagyon jól ki lehet vele tisztítani a ruhákból. Hogy ez valóban így volt-e, azt manapság már nehéz lenne megmondani, de ez a legenda még mindig tartja magát.

Coca Cola kisokos

Ahogyan az is, hogy a Coca Cola felelős azért is, hogy a mikulás ruhája piros, hiszen a márka előszeretettel használja a mikulás figuráját a kampányaiban, és úgy tartják, hogy ők használták először úgy, hogy piros ruhában van, ami a palack címkéjére is utal. Akár így van, akár nem, a Coca Cola sikerre vitte a világszerte ismert és szeretett ital megalkotását, amelynek ma már kultusza van. Az évek során az eredeti Coca Cola mellett számos ízben és kivitelben kezdték gyártani. De mi az igazság a mítoszokból és milyen Coca Cola termékek érhetőek el manapság?

Coca-Cola üdítő bővebben


Az üdítőital fogyasztás hagyománya meglehetősen régre nyúlik vissza, azokra az időkre, amikor az emberek már nemcsak vizet fogyasztottak, hanem gyümölcsleveket és szirupokat is. Az üdítőket frissítőnek is szokták nevezni, és azokat az italokat takarja, melyek alkoholmentesek, és frissítő célzattal, víz helyett fogyasztjuk őket. Ide soroljuk a szörpöket, teákat, gyümölcsleveket és más ízesített folyadékokat. Mivel az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen a folyadékbevitel, az üdítőket sokan víz helyett fogyasztják, hogy meglegyen a napi folyadékmennyiségük.

Amit az üdítőkről tudni érdemes

Az emberi szervezet is 60-70%-ban vízből áll, így a folyadékfogyasztás lényeges kérdés az egészségünk számára is. Az üdítőipar fellendülésével ma már számos üdítőitalból válogathatunk, a gyümölcslevektől a teákon át a szénsavas üdítőitalokig. Hogy melyiket válasszuk, az igazából ízlés kérdése, ugyanakkor érdemes egy kicsit utána gondolni, hogy mik is tartoznak az üdítők közé, és melyikkel is érdemes oltani a szomjunkat egy meleg nyári napon, vagy egy kellemes beszélgetés közben.

Üdítő bővebben