
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Hartai Béla vállalkozó vállalja, hogy nem adja harmadik félnek tovább az ingatlant. Az idézet a badacsonytomaji önkormányzat 2018. februári ülésének jegyzőkönyvéből származik. Hartai, aki a tavaly őszi önkormányzati választás után alpolgármesteri posztot kapott a testületben, az ülésen még vállalkozóként tett ígéretet arra, hogy tartja magát az önkormányzattal kötött korábbi megállapodáshoz. De nem tartotta. A szóban forgó ingatlan, amit a három fenyő alatti területként emlegetnek, Badacsonytomaj egyik legígéretesebb telke, alapterülete 4200 négyzetméter. Helyi forrásaink szerint a környéken szinte lehetetlen üzleti szempontból hasonló adottságokkal rendelkező fejlesztési területet találni: a központban van, a szomszédságában működik több menő borászat és egy szálloda is. A Római út 157. tehát igazi főnyeremény annak, aki megszerzi. A terület az önkormányzat tulajdona volt, de Krisztin N. László polgármester 2017-ben azt szorgalmazta, hogy adják el. Csakhogy a hirdetményekre állítólag nem jelentkezett más komoly érdeklődő, kizárólag Hartai Béla, így meg is kötötték vele a megállapodást. A „kölcsönösen kialkudott” árat 35 millió forintban határozták meg, ami négyzetméterre számolva kevesebb mint a fele a jelenleg piacon lévő egyetlen Római úti ingatlan árának. Hartai Béla és Krisztin N. László Fotó: Youtube Hartai nem ellenszolgáltatás nélkül jutott ilyen olcsón a telekhez. A 2017 augusztusában megkötött adásvételi szerződés rögzítette, hogy „turisztikai hasznosítás (fejlesztés) céljára” kapta meg az ingatlant. Az is szerepelt benne, a vevő kötelezettséget vállal arra, hogy az ingatlanon öt éven belül megvalósítja a fejlesztést. Kikötötték továbbá, hogy amennyiben a fejlesztés nem valósul meg, az önkormányzat felár nélkül visszaveheti a telket. A visszavásárlási garanciát az ingatlan tulajdoni lapjára is rávezették. Forrásaink szerint a képviselő-testület a szavazás előtt nem kapott igazán részletes tájékoztatást a turisztikai beruházásról. Krisztin polgármester egy képviselői kérdésre azért elmondta: Hartai azt tervezi, hogy egy nyolc pincéből álló pincesort épít az ingatlanra. A képviselők egy évvel később, a cikk elején idézett 2018-as ülésen tértek vissza a telek ügyére, mert Hartai a visszavásárlási garancia levételét kérte a tulajdoni lapról. A vevő azt állította, hogy pályázni szeretne a Kisfaludy-program egyik pályázatán, de a bejegyzés akadályt jelent, mert az ingatlannak teher- és igénymentesnek kell lennie. Hartai azt is állította, hogy másfél milliárd forintos beruházással fogja felépíteni a pincesort, akkor is, ha nem jut pályázati támogatáshoz. Gáli Mihály, a badacsonytomaji önkormányzat akkori ügyvédje a 24.hu-nak megerősítette, hogy a testület Hartai kérése alapján engedélyezte, hogy levegyék a tulajdoni lapról a visszavásárlási jogot, de külön szerződésben rögzítették, hogy a telektulajdonosnak húszmillió forint kötbért kell fizetnie a beruházás elmaradása esetén, ha pedig elkezdődik az építkezés, de nem sikerül 2022 augusztusáig befejezni, a készültségi foknak megfelelő mértékű kötbér illeti meg az önkormányzatot. A 24.hu forrásai szerint ezt követően egyetlen kapavágás sem történt a területen, de Hartai idén tavasszal – amikor már több mint fél éve alpolgármester volt a településen – a vállalás ellenére eladta a területet egy építőcég tulajdonosának. Illetve csak a telek nagyobb részét. Ugyanis a saját önkormányzatával fennálló szerződésében szereplő helyrajzi számot megszüntetve feldarabolta a területet, és egy új helyrajzi szám alatt létrehozott, 3900 négyzetméteres telket értékesített a harmadik félnek. Krisztin N. László sem meglepetésének, sem felháborodásának nem adott hangot, amikor megkérdeztük, tudott-e arról, hogy alpolgármestere eladott egy turisztikai fejlesztési kötelezettséggel terhelt területet a vállalt beruházás teljesítése nélkül. A polgármester, bár telefonon ígérte, mégsem reagált írásban feltett kérdéseinkre, amikben az önkormányzat érdekeit sértő ügyre hívtuk fel a figyelmét. Nem válaszolt Hartai Béla alpolgármester sem, így tőle sem tudhattuk meg, hogy tájékoztatta-e előzetesen az üzletről a polgármestert. Hiába kerestük a területet megvásárló építési vállalkozót is, ő sem reagált az ügylet körülményeivel kapcsolatos megkeresésünkre. A 24.hu nemrégiben számolt be arról, hogy a járványügyi veszélyhelyzet idején többször visszavont és érvénytelenített közbeszerzéssel adták oda a badacsonytomaji strand vendéglátóhelyeinek bérleti jogát Hartai korábbi cégének. Az alpolgármester felügyelete alá tartozó városüzemeltető addig módosítgatta a pályázati feltételeket, amíg az a cég lett a befutó, amelyből az alpolgármester az önkormányzati választás előtti napokban szállt ki. Kiemelt kép: a szerző felvétele. A fotón a szóban forgó ingatlan egy részlete látható.
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.