Diplomatico Rum

(25 találat)
Szűrők elrejtése
Gyártó
Alkoholtartalom
Űrtartalom
Rum fajta

Diplomatico

A Diplomatico márka nem véletlen tett szert nemzetközi hírnévre, a története egészen 1959-ig nyúlik vissza. Ma már számos országban kapni, köztük Magyarországon is, és Diplomatico rumból sem egyféle van. A hazai Diplomatico vélemények meglehetősen pozitívak és elismerőek, így érdemes megismerkednünk ezzel a márkával, ha szeretjük a minőségi rumot, és tudni szeretnénk, hogy miért is lett ez a márka ennyire népszerű. De kezdjük az elején, a márka nevével. Bár a történet nem itt kezdődik, de a márka nevét adó személy története régebbre nyúlik vissza.

Diplomatico rum, ami tudni érdemes róla

Ha megkérdeznénk a szeszesital kedvelőket, hogy melyik alkoholt választanák, akkor valószínűen a legtöbben a rumot mondanák. Mi, magyarok szeretjük a romot, ehhez kétség sem férhet. Számos márka kapható is hazánkban, köztük a Diplomatico is, mely egy venezuelai prémium kategóriás rummárka. Ugyan a rum elsősorban a Karib-térségből származik, de a közép- és dél-amerikai térség gazdaságának egyik legfontosabb mozgatórugója is, ez pedig a 17. századig nyúlik vissza. Ennek értelmében pedig, nemcsak a Karib országok kiváltsága a prémium minőségű rumkészítés.

Tovább olvasom >>
Összesen 25 db Rum érhető el, 1 oldalon.

Megjelennél ital termékeddel az oldalon?

2 hónapos díjmentes megjelenés az italkereső oldalon

Próbáld ki ingyenesen 2 hónapig és növeld online eladásaid. Nincs hűségidő, nincs kötelezettség.

A Dipomatico Rum honnan kapta a nevét?

A Diplomatico márka a nevét egy venezuelai "Mantuano"-ról, vagyis egy helyi nemesemberről kapta, akit Don Juancho Nieto Melendeznek hívtak. Egy kalandos szellemű úriember volt, akinek már-már legendás volt a rum iránti szenvedélye, és folyamatosan járta a világot, hogy megtalálja a legfinomabb és legizgalmasabb párlatokat. Ezekből természetesen egy hatalmas gyűjteményt is létrehozott, ezért őt „Ambassador's reserve” néven emlegették. Állítólag a lepárló környékén van a település, ahonnan ez a nevezetes rumkedvelő ember származott, legalább is a legenda úgy tartja.

Mivel az ő személye nagyban befolyásolta a Diplomatico rummárka megalkotóit, és a legendák is arról szóltak, hogy a lepárló környékén élt, így ő személyesen inspirálta a Diplomatico márka létrehozását. A cég annyira tisztelete a munkásságát és az emlékét, hogy még a címkére is felkerült a portréja is felkerült és mind a mai napig rajta is van az üvegeket. De kik is voltak a Diplomatico márka megalkotói, és ki gyártja napjainkban ezt a fantasztikus ízvilágú italt?

Egy kis Diplomatico rum történelem

-avagy hogyan lett a Diplomatico rum Venezuela egyik legnagyobb rumgyártójának tulajdona?

A Diplomatico története 1959-ben kezdődött a Lichterías Unidas S.A (LUSA) lepárlóüzeme létrehozásával. A lepárló fő részvényese a világ egyik legnagyobb bortermelő cége, a Seagram's International volt. Őket hazánkban leginkább a Seagram's gin miatt ismerhettük. 2002-ben azonban a LUSA, vele együtt pedig a Diplomatico márka gazdát cserélt. Bár a Diplomatico rumot ekkor még csak a venezuelai piacokra gyártották, egy venezuelai vállalkozócsoport meglátta benne a lehetőséget, és megvásárolta.

Így került a LUSA és Diplomatico magánkézbe, a cég nevét is megváltoztatták, Destilerías Unidas S. A. (DUSA) lett, mely mai is Venezuela egyik legnagyobb rumgyártója. A Diplomatico rum ezután már nemcsak a Venezuelában volt kapható, hanem meghódította a nemzetközi piacokat is, jelenleg több mint 80 országban forgalmazzák. Leginkább Diplomatico márkanéven találkozhatunk vele, de egyes országokban Botucal néven forgalmazzák.

Hogyan készül a Diplomatico rum?

A Diplomatico rum gyártása során a cég követi a „Ron de Venezuela” DOC-t, vagyis az védett eredetvédelemre vonatkozó szabályokat. A Diplomático rumok nagy hozzáértéssel készülnek, ez nem is lehet másként, hiszen prémium kategóriás rumról van szó. A fő alapanyag a prémium cukornád, amiből a melasz készül és a „miel de cana". A lepárlási módszerek titkosak, azt viszont tudni, hogy többféle lepárlási módszert alkalmaznak, és különböző párlatokat hoznak létre, melyek kombinációjából jönnek létre a Diplomatico márka termékei.

Mivel a rumgyártás fő alapanyaga cukornád, így a lepárló helyét is úgy választották meg, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a cukornádtermelésnek. A DUSA lepárlója az Andok hegység lábánál fekszik, közeli a Terepaima Nemzeti Parkhoz, ahonnan a legtisztább vizeket nyerik a rumtermeléshez. A minőségi alapanyagok egy prémium minőségű rumot eredményeznek, mely már több díjat is magáénak tudhatott az évek során.

Milyen Diplomatico rumok léteznek?

- fajták és típusok

A Diplomatico rumokból számos fajta létezik már, melyeket koktélokhoz is felhasználhatunk, de önmagukban fogyasztva is különleges élményt nyújtanak.

  • Diplomatico Reserve Exclusive: ez a típus kizárólag hagyományos post still eljárással készített cukornád párlat, mely 12 évig érlelt rumokat is tartalmaz. Az ízvilága, mély, gazdag, minek köszönhetően 2016-ban a San Francisco World Spirits Competition-on dupla aranyérmest nyert.
  • Diplomatico Mantuano rum: ez a típus is egy kevert rum, minimum két évig érlelet rumokat tartalmaz, de a keverék 8 évig érlelt rumot is tartalmaz. Az érlelés többféle hordóban történik, használnak bourbon, amerikai tölgy és használt single malt hordókat is, melyeknek köszönhető a rum egyedi ízvilága. Az aromák között felfedezhetjük a fás-vaníliás ízek mellett a karamell és a cukornád aromáit is. Fogyaszthatjuk önmagában, de a karakteres ízvilágát tört jégre öntve mutatja meg igazán.
  • Diplomatico Ambassador: ezt a típust a lepárló legjobb érleléseiből állítják összes, melyek közül a legfiatalabb párlat is 12 éves, így éri el a szuper-prémium minőséget.
  • Diplomatico Sginle Vintage: ennek a típusnak az érdekessége, hogy csak egy meghatározott év párlataiból állítják összes.
  • Diplomatico Plants: a Palants egy érlelt fehér rum, 2-6 évig érlelt rumok keverékéből állítják összes. Ennek ellenére a színe mégis áttetsző, mivel palackozás előtt egy szénszűréses szűrési folyamaton megy át, ennek köszönhetően pedig elveszíti az érlelés során szerzett barnás színvilágát. Az ízviágában főleg a karamella dominál, de felfedezhető benne egy enyhe citrusosság is. Fogyaszthatjuk önmagában is, de kevert italokhoz is jó választás.

Diplomatico rum árak és kiszerelések

A Diplomatico rumok hazánban is számos kiszerelésben kaphatóak, a legáltalánosabb azonban a 0,5 és a 0,7 l-es kiszerelés. A Dipomatico rum árak típusonként eltérőek, a Plants és a Mantuano 8-10 ezer forint között mozog, ám az exluzívabb kivitelek, mint a Reserve Exclusive vagy a Sginle Vintage, akár több tízezer forintba is kerülhetnek, a Single Vintage rumok között pedig van több százezer forintos palack is. A Diplomatico rumok közül van, amit már a hipermarketek kínálatában is megtalálhatunk, mint az Auchan a Spar vagy a Tesco. Mivel a termékpaletta meglehetősen széles, érdemes az italkereso.hu oldalon megnézni a lehetőségeket, mert szinte minden típust megtalálhatunk az oldalon árral együtt.



A rum olyan ital, amelyet cukornád melasz vagy cukornádlé erjesztésével, majd desztillálásával állítanak elő. A tiszta folyadékot tartalmazó desztillátumot általában tölgyfahordóban érlelik. A legtöbb rumot a karibi és amerikai országokban, de más cukortermelő országokban, például Fülöp-szigeteken és Indiában is termelik. A rumokat különféle osztályokban állítják elő. A könnyű rumokat általában használják a koktéloknál, míg az "arany" és a "sötét" rumokat általában egyenesen vagy tisztán, jéggel vagy főzéshez használják, de manapság gyakran keverve fogyasztják.

A rum története

A rum fő összetevője a cukornádszirup, ezért feltehetőleg a rum elődjei az ókori Indiából vagy Kínából származnak. Az első igazi rumot a 17. században készítették, valamelyik Karib- térségben. Ma már Barbados, Jamaica, Kuba, Puerto Rico, Martinique mezőgazdaságának jelentős részét teszi ki a cukornádtermelés és a rum gyártása. 1664-ben megalakult az első rumfőzde Amerikában, Staten Islandon. A 19. század elején a magyar rum is elkészült, majd 1822-ben Bergamenter Zsigmond szabadalmaztatta. A következők szerint csoportosítják a rumokat:

  • fehér rum: főképp koktélokhoz használják, illetve a gyümölccsel ízesített rumok alapja. Pár hónapig üveggel bélelt tankokban érlelik, majd 37,5–40%-ra beállítják, szűrik és palackozzák
  • arany rum (oro): tölgyfa hordóban, legalább 3 évig érlelik, karamellel színezik
  • fekete rum (anejo): testes, aromás fajta; legalább 5, de inkább 7-12 vagy még több évig érlelik
  • fűszeres rum: az arany és fekete rumból készítik.
Rum bővebben