
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Április 1-től változott a szőlőtelepítési támogatás igénylése, mivel a múlt évben meghirdetett lehetőségre az idén várhatóan többen pályáznak majd, mint tavaly - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Brazsil Dávid közölte: a múlt évben már lehetőség volt a magyarországi szőlőterület 1 százalékos növelésére, ám a gazdák még csak ismerkedtek ezzel a lehetőséggel. Az idén azonban jelezték, hogy a 642 hektárra - ez az előző évi terület 1 százaléka - többen is szeretnének telepítési igényt benyújtani. Ezért a szakmaközi szervezet azt javasolta a Földművelésügyi Minisztériumnak, hogy állítsanak fel egy prioritás rendszert, amelynek alapján elsőbbséget élveznek a meghatározott kritériumokat teljesítő gazdálkodók. A kritériumok között említette a hegyközségi tanácsok által javasolt fajták telepítését, az átlagnál jobb termőhelyre tervezett telepítést az adott borvidéken belül, valamint támogatják a kis- és közepes vállalkozások birtokkoncentrációját is. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a termelők rendelkezésére álló 642 hektáros lehetőséget a gazdálkodók ki fogják használni. Április 30-ig lehet pályázni. Azon is dolgoznak a szakemberek, hogy az új szőlőtelepítésekre, az unióban elsőként, vidékfejlesztési támogatást is kaphassanak a gazdálkodók.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.