
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az októberben a Nemzetközi Sommelier Szövetség diplomáját első magyarként megszerző Angerman László (Esca étterem) nyerte a Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címet. Tüü Pétert (Arany Kaviár Étterem) és Kovács Norbertet (Hotel Steirerschlössl Zeltweg) megelőzve végzett az első helyen a Magyar Sommelier Szövetség által rendezett bajnokság döntőjében. A nyilvánosság előtt zajló döntőben a három sommelier-nek több versenyszámban is össze kellett mérnie a tudását: volt pezsgőfelszolgálástól, hibás borlap javítása, italajánlás és dekantálás is. A versenyt egy meglepetés feladat zárta, a résztvevőknek 1,5 literes magnumpalackból kellett három perc alatt kitölteniük a pezsgőt 14 pohárba egyenlő részben. Az esemény alkalmából Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke adta át a szövetség plakettjeit a Par Excellence a magyar borkultúráért díj 2017. évi kitüntetettjeinek. A szakíró kategóriában Bányai Gábor Botond, a vendéglátás kategóriában az Anyukám Mondta étterem, termelő kategóriában a somlói Kreinbacher Birtok, oktató kategóriában Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakgimnázium tanára, kereskedő kategóriában pedig a Heinemann testvérek képviselői vehették át az elismerést.
Forrás: Borászportál | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.