Itt készülnek a Márka üdítők

Itt készülnek a Márka üdítők

„A 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás 15 hónap alatt valósult meg, amelynek megvalósításához vállalkozásunk 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el GINOP-pályázaton” – mondta az üzem ünnepélyes átadásán Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A közel 10.000 négyzetméter alapterületű gyárban 2 természetes ásványvízkút is működik, valamint az üzem a gyártás mellett raktározási lehetőséget is biztosít. A vállalkozás a 3 hektáros ipari területen Közép-Európa egyik legmodernebb gépsorával működő üzemében az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását kezdi meg, valamint palackozási kapacitását bővíti.   A vállalkozás vezetőinek célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiség 100 millió literre növekedjen. Pécskövi Tibor elmondta: az idei forgalom 40 százalékát a csendes termékpaletta (gyümölcslevek, jeges teák) adja majd. A közeljövőben egy újabb gyártósor üzembe helyezését és a logisztikai tevékenység bővítését is tervezi a cég. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően – 90% – hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot, csomagolást stb. A vállalkozás most nem csak átadott gyára miatt érkezett mérföldkőhöz, hanem amiatt is, mert 2017-től megújult arculattal, vagyis egyedileg, a cég által tervezett palackformával, címkedizájnnal, és megfiatalított szlogennel van jelen a piacon.   A környezetterhelés minimalizálása érdekében a gyár területén egy újonnan épült biológiai szennyvíztisztító telep is kialakításra került. Az az első beoltás alkalmával hozzáadott baktériumok folyamatosan fenntartják azt a flórát, amellyel megtisztítják a keletkező szennyvizet, ezáltal a szigorú hatósági jogszabályoknak megfelelően – folyamatos ellenőrzések mellett – távozik a befogadó élővíz csatornába. A társaság a keletkezett PET hulladékot szortírozva, préselve és bálázva összegyűjti, és újrahasznosítja. Az üzem környezetének kialakítása során több mint 12.000 négyzetméternyi területet füvesítettek és parkosítottak. A keletkező zöld hulladék elszállítás után komposztálásra kerül. Az energiatudatosságot jegyében a cég az üzem további fejlesztéseként a jövőben napkollektorok beépítését is tervezi.   Sárkány Péter, aki – dr. Kállay Miklós mellett – a Márka üdítőital feltalálója, emlékeztetett arra, hogy a Márka üdítőital magyar szabadalom, amely most megfogalmazása szerint a reinkarnációját, reneszánszát éli. A feltalálók receptúrája alapján az első szőlő ízű szomjoltó 1973-ban készült el, amelyet a Délalföldi Pincegazdaságban palackoztak. A következő években az ország több pincegazdaságában is megkezdődött a különféle ízű Márka üdítők gyártása. Az elmúlt 44 évben sok minden változott – a palackozások helyszínei vagy éppen a termékpaletta –, de egy valami nem, mégpedig, hogy jellemzően hazai alapanyagokból készülnek a termékek. Jelentős mérföldkövet jelentett a Márka üdítőital életében, hogy 2007-ben az üdítők kizárólagos forgalmazását megkezdte a Márka Üdítőgyártó Kft., a 100%-ban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás. A társaság azóta is töretlenül építi a brandet, melynek során egyszerre tartja szem előtt a tradíciót és az innovációt. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2007-ben még csupán 6 millió liter Márka üdítő készült, amely szám 2016-ra a folyamatos termékfejlesztéseknek és a megnövekedett fogyasztói igényeknek köszönhetően már 35 millió literre növekedett. Nem utolsó sorban ez az intenzitású növekedés alapozta meg azt a törekvést, hogy a társaság saját kezébe vegye a Márka termékek gyártását is.

Forrás: MM online | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink