
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Magyarország a díszvendége a Varsó melletti Nadarzynban csütörtökön megnyílt, Warsaw Food Expo 2017 elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari vásárnak, melyet a visegrádi csoport (V4), valamint Bulgária, Románia és Szlovénia földművelésügyi minisztereinek találkozója alkalmából szerveztek idén. Magyarország a díszvendége a Varsóban megnyílt nemzetközi élelmiszeripari vásárnak A Magyarországot a péntekig tartó miniszteri találkozón képviselő Nagy István, a földművelésügyi tárca államtitkára a vásár megnyitóján a mezőgazdasági ágazat támogatásának szerepét emelte ki a nemzetközi együttműködésben. Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter beszédében kiemelte: a június végéig tartó lengyel soros V4-elnökség térségünk nevében a közös uniós agrárpolitika jövőjére vonatkozó konstruktív követelmények kidolgozására törekedett. A közös agrárpolitika a bővített formátumú V4-találkozó pénteki napirendjén is szerepel majd. A nadarzyni kongresszusi központban mintegy 25 ezer négyzetméternyi területen megrendezett Warsaw Food Expón mintegy 300 kiállító képviselteti magát. Bemutatkozik több magyar borászat, illetve pálinkafőzde, valamint külön standon a Magyar Nemzeti Kereskedőház. (MTI)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.