Munkalehetőségek hada várja az álláskeresőket a logisztika és szállítmányozás területén Magyarországon
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból – közölte a kft. pénteken az MTI-vel. A fejlesztési terveket részletezve azt írták: egységes képet kap a tokaji sétálóutca, ezen belül 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése is megtörténik. Szintén megújul az egykori mezőváros, ma község Mád belvárosi arculata, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház pedig interaktív kiállítással bővül – olvasható az összegzésben. Hozzáfűzték: a projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése és a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése. A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. Azt is közölték: a fejlesztéssorozat a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi-pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének helyreállítása által. A kft. konzorciumi partnereiként önkormányzatok, valamint borászati- és egyházi szervezetek vesznek részt a programban. A beruházásoktól azt várják, hogy néhány éven belül közel nyolcvanezerrel nő a látogatók éves száma a világörökségi helyszíneken – áll a közleményben. (MTI)
Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt
A logisztika és szállítmányozás területe napjainkban egyre csak fajsúlyosabbá válik. A hazai és nemzetközi piacok ...
A logisztika és a szállítmányozás ágazata a 21. században óriási fejlődésen megy keresztül. Ráadásul a globalizálódó ...
Az esküvői meghívók és a borfogyasztás kultúrája közötti kapcsolat az elegancia, az ízlés és a részletekre való ...