
Mennyi idő alatt megy ki az alkohol a szervezetünkből?
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
Bár pár héttel ezelőtt két év felfüggesztett börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a csépai fiatalembert, aki halálos kimenetelű ütést mért a haverjára egy közös italozás során, úgy tűnik, lesznek még fejlemények az ügyben. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis az ítélet megváltoztatásáért és súlyosításért fellebbezett. Azt szeretnék elérni, hogy letöltendő börtönre ítéljék a 29 éves férfit, és tiltsák el a közügyek gyakorlásától is. A történet szereplői ívócimborák voltak, akik rendszeresen italoztak együtt. Nem volt ez másként tavaly március 6-án sem, amikor a két férfi megivott körülbelül egy liter pálinkát, amitől rendesen leittasodtak. Összeszólalkoztak, majd a férfi ököllel olyan erővel orrba ütötte a cimboráját, hogy az az ütéstől hanyatt esett és beverte a fejét a mögötte levő betonoszlopba. A férfi olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy hat nappal később belehalt. A férfi beismerte a bűnösségét az előkészületi ülésen, s az elsőfokú bíróság 2 évi szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség az ítélet megváltoztatásáért és súlyosításért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség pedig fenntartotta a az ügyészi fellebbezést.
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.
A hűtött, palackozott és dobozos italok árusítása egy rendkívül jövedelmező üzleti tevékenység, amely számos előnnyel ...
Egy pohár bor, korsó sör, esetleg fél cent hazai pálinka – majdnem mindegy, hogy mi kerül a poharakba, az egyik ...