
Műszakban vagy azon kívül – állás Győr városában
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
A Pálinka Nemzeti Tanács 5 különdíjat, 62 arany-, 107 ezüst- és 91 bronzminősítést osztott ki. A díjakat múlt héten adták át hagyományosan az Országház felsőházában. A versenyre idén 309 tétellel nevezett 48 pálinkaház, amelyből 25 szakértő bírálata alapján választották ki a legjobbat. A legeredményesebb pálinkafőzde díját idén három főzdének ítélte oda a szakmai testület: az első helyezett az 1 Csepp Pálinka, a második a Brill Pálinkaház, a harmadik Zimek Pálinka Manufaktúra lett. Magyarország legjobb 10 ezer palack feletti pálinkája 2018-ban a Bolyhos Ágyas szilvapálinkája lett, a legjobb pálinka díját pedig a Brill Pálinkaház Jázmin szőlő pálinkája nyerte el. A Brill Pálinkaház már harmadszor hozta el az év legjobb pálinkája díjat: 2011-ben egy Irsai Olivér szőlő-, 2013-ban pedig egy birskörte pálinkával érdemelték ki a rangos elismerést. A Jázmin szőlő a Pécsi Kutató Intézet új nemesítése, amellyel 2016-ban kezdtünk foglalkozni, kísérleti jelleggel. Tolna megyei – borvidéki – főzdeként kötelességünk a legjobb szőlőalapú Párlatok minél gazdagabb kínálatát felmutatni, ezért ezt a fajtát sem hagyhattuk figyelmen kívül. Biztosak vagyunk benne, hogy mint borban, mint pálinkában nagy jövő áll a jázmin szőlő előtt – mondta Krizl Edit, a pálinkaház egyik tulajdonosa. A tanács hagyományosan idén is életműdíjjal jutalmazott három főzőmestert: Oroszné Prekop Erzsébetet (Prepok Pálinkafőzde), Bolyhos Lászlót (Bolyhos Pálinka) és Békési Zoltánt (Békési Pálinkafőzde).
Forrás: 24.hu | Teljes cikk itt
Itthon kevés olyan város van, melynek munkaerőpiacát egyetlen nagyvállalat képes lenne jelentős részben uralni. Habár ...
Az emberek többsége rajong a kulináris élményekért, ez tény. A kávézás is ide tartozik. Ugyanakkor az egyszerűséget ...
Bemutatjuk, hogy mennyi idő alatt megy ki a szervezetből az alkohol ha ittál pár pohárral.