Ötvennyolc pincészet a győri bornapokon

Ötvennyolc pincészet a győri bornapokon

Ötvennyolc pincészet kínálja borait a tizedik alkalommal megrendezett Győri Bornapokon, amelyet augusztus 24. és 27. között rendeznek meg. A nyárzáró koncertet augusztus 26-án a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb német zenekara, az Alphaville adja a Városház téren. A szervezők tájékoztatása szerint a borkóstoló pavilonokat a Széchenyi és a Dunakapu téren állítják fel, ahova a Balaton-felvidéki, az egri, az etyeki, a Pannonhalmi, a Soproni, a szekszárdi, a tokaji és a villányi borvidékekről érkeznek pincészetek. A koncerteket a korábbi évekhez hasonlóan a két helyszínen felváltva tartják. A program 24-én borkóstolóval és a borlovagrendek felvonulásával kezdődik. Aznap este a magyar dzsesszzenészekből álló, balkáni zenét játszó Guca Partyzans, a keringőket, sanzonokat, polkákat és örökzöldeket játszó Molnár György Trió, valamint a magyar és a balkáni népzenét a klezmerrel ötvöző Cabarnet Medrano lép fel. Másnap megválasztják az esemény és a város borát is. A koncertek sorát a Jazz Steps Band indítja, utánuk a Swing á la Django ad koncertet a harmincas és negyvenes évek hangulatát megidézve. A nap utolsó fellépője a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió lesz, amely ezúttal Pribojszki Mátyással és Szász Ferenccel zenél együtt. Szombaton a Rába Fúfószenekar és a Pázmádfalui Mazsorettcsoport részvételével a Baross úton át a Széchenyi térre vonulnak a borlovagrendek. A győri legátus avatási ünnepsége 17 órakor kezdődik a Loyolai Szent Ignác Bencés Templomban. Később a Melodika Project és Rácz Gergő lépnek fel. A nyárzáró koncert este kilenc órakor kezdődik a Városház téren. Rossz idő esetén az Alphaville vasárnap este kilenc órakor lép fel, szintén a Városház téren. A koncert után tűzijáték lesz. A zárónapon a Canarro-Manouche Swing, a Vivat Sör teljes kínálata itt érhető el" class="factory_link">Bacchus és az Esti Egyenleg ad koncertet. (MTI)

Forrás: Trademagazin | Teljes cikk itt

További cikkek

Népszerű termékeink