Rodnik's Abszint

(7 találat)
Szűrők elrejtése
Összesen 7 db Abszint érhető el, 1 oldalon.

Mi is az az abszint, és mi számít hamisítványnak?

Az abszint valójában egy ánizs és üröm ízű gyógynövény párlat, amelynek az átlagnál magasabb (45–83%) alkoholtartalmú. Általában ezt a koncentrátumot szokták palackozni, majd vízzel jól felhígítva, ami így 11-12% alkoholfokos lesz. Az abszint fehér üröm, ánizs, édeskömény, a római üröm és izsóp gyógynövények keverékéből készül. A legelfogadottabb nézet szerint fehér ürmöt, ánizst és édesköményt kell tartalmaznia, de a vélemények ebben a tekintetben meglehetősen eltérőek tudnak lenni.

Az abszint színe smaragdzöld, de létezik áttetsző abszint is. A zöld színe miatt terjedt el a „zöld tündér” kifejezés is vele kapcsolatban. Ám ezen a pont már el is kell oszlatnunk egy tévhitet. Bár sokan fekete és piros színben is ismerik az abszintot, a valóság azonban az, hogy a fekete abszint, ahogyan a piros társa sem igazi abszint, hanem egy hamisítvány. Bár a köztudatban még elevenen él az a meggyőződés, hogy a színek valamilyen erősségi sorrendet jelölnek, pedig ez egyáltalán nincs így. Ha tehát azt halljuk valahol az abszinttal kapcsolatban, hogy a zöld a sima, a piros a közepes, a fekete pedig a legerősebb, akkor bizony egy komoly tévhittel találjuk szembe magunkat.

Honnan indult az abszint története?

Az abszint egy nagyon érdekes életutat jár be az elmúlt évszázadok során. Eredetileg Svájcban született meg, és egy Pierre Ordinaire nevű francia arisztokrata nevéhez kötődik, aki jól értett a gyógyfüvekhez. Az üzemi gyártás Franciaországban indult meg 1797-ben, de kezdetben még csak pár száz litert gyártottak évente. Az évek során komoly népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy 1840-es években a francia katonák már az algériai fronton is ezt fogyasztották. Ezután abszint fogyasztás igazi kultusszá vált Franciaországban, és innen terjedt el szerte Európában.

A következő években azonban az abszintnak elég rossz híre lett, ugyanis egyre több embert kezeltek függőséggel a pszichiátriákon, és számos brutális gyilkosság is történt. Ennek köszönhetően az abszintot Európa szinte összes országában betiltották 1930-ra. Spanyolország, Portugália és Csehország kimaradt a tiltásból, bár ez csupán annak volt köszönhető, hogy ezekben az országokban nem terjedt el annyira a fogyasztása. Az újragyártása 1991-től indulhatott meg, ám szigorú feltételekhez kötik. Ahhoz azonban, hogy egy italt abszintnak hívhassunk, a következő feltételeknek kell megfelelnie:

  • az alkoholtartalma minimum 45%
  • egyik fő alapanyaga a fehér üröm kell, hogy legyen
  • ha hideg vízzel hígítjuk, akkor a kicsapódó illóolajoknak áttetszőnek kell lenniük
  • döntően ánizsos-ürmös ízé legyen
  • cukrozatlanul kerülhet csak palackozásra

Jelenleg 200 féle abszint kerül gyártásra csak Európában, melyek leginkább fekete ürömből készülnek.

Tévhitek az abszinttel kapcsolatban

Az egyik tévhit, amiről ugyebár már lerántottuk a leplet, az az abszint színe. A zöld abszint az abszint, a fekete pedig egy modern hamisítvány, ami egyébként hazánkban meglehetősen elterjedt. De számos más tévedés is köthető az abszinthoz, ami még mindig él a köztudatban. Az egyik, az a fogyasztásához kötött. A kockacukor égetés nem hagyományos módja az abszint fogyasztásának, ugyanis ezt a rituális karamellizálást 1990-ben a cseh Hill's Absinthe marketingesei alakították ki, ami aztán egész Európában elterjedt. A valóság azonban az, hogy a karamellizálástól az abszintban lévő fűszerek nem lesznek ízesebbek, bár az italból kiég némi alkohol.

Az is tévhit, hogy a betiltása azért történt, mert mérgező vagy hallucinogén lenne. Az valóban igaz, hogy be volt tiltva Svájcon kívül szinte minden európai országban, viszont ez nem emiatt történt. A 19. században Franciaországban az alkoholizmus szinte népbetegségnek számított, ami miatt viszont nem magát a szeszt, hanem egyes fajtájit, illetve összetevőit hibáztatták, így került tiltólistára az abszint is. A zöld tündér név sem azért ragadt rá, mert hallucinogén, és a fogyasztói kis zöld tündérkéket kezdtek miatta hallucinálni, hanem az ital halványzöld színe miatt.

Az abszint fajtákról

Ahogyan már tisztáztak, az abszint fajtákat nem a színük alapján különböztetjük meg, hanem attól függően, hogy mekkora az alkoholtartalmuk.

  • Suisse 68 -72%
  • Fine 68 -72%
  • Demi-Fine 50-60%
  • Ordinaire fajtákat 40-50%.
  • A franciák és svájciak ezeken felül fogyasztottak még egy fehér, áttetsző abszintot is, melynek La Blanche a neve.

Abszint Magyarországon

Bár az abszint hazánkban kevésbé terjed el, azért akadnak szép számmal lelkes fogyasztói. Ha ki szeretnénk próbálni ezt az italt, akkor az abszint rendelésnek számos módja áll a rendelkezésünkre. Akadnak vendéglátó helyek, ahol rendelhetünk abszintot, de számos webshop kínálatában is megtalálhatjuk. Arra azonban vigyázzunk, hogy mindig a zöld színű italt válasszuk, hiszen ez az eredeti abszint, a fekete és piros verzió nem az, bár kétségkívül az is ízletes lehet.

Az árak is meglehetősen széles skálán mozognak. Egy üveg abszint ára fajtától függően négy-ötezer forinttól több tízezer forintig is terjedhet.